repülés

Nyereséges lett az Air France-KLM az első félévben

2017.07.28.

- Az egy évvel korábbi veszteség után ebben az évben nyereséges lett az Air France-KLM légitársasági csoport az első félévben. A társaság pénteki, honlapon közölt eredmény-kimutatása szerint az első félévben az utasforgalom 6,5 százalékkal 47,1 millióra, a járatok kihasználtsága 1,4 százalékponttal 86,3 százalékra javult.

 Az árbevétel 12,3 milliárd eurót tett ki, 4,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény a tavalyi 218 milliós eredményt követően idén 353 millió eurót tett ki, az adózott eredmény pedig a tavaly 114 milliós veszteség után 2017 első félévében 151 milliós nyereséget mutatott. Az Air France 61 millió euró, a KLM pedig 301 millió euró üzemi eredménnyel zárta a periódust, míg a diszkont Transavia továbbra is veszteséggel üzemelt, de korábbi veszteségét közel a felére csökkentette és 43 milliós mínuszt könyvelt el.



Előrejelzésében az Air France-KLM azt írta, sok a bizonytalanság a geopolitikai tényezők és az üzemanyag árának alakulása körül, segíti viszont a légitársaságot az, hogy a következő negyedévi foglalási adatok meghaladják a tavalyi év hasonló időszakában mért szintet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..