BKV

Nyílt nappal várják az érdeklődőket szombaton az Angyalföld kocsiszínben

2025.04.24.

Járműkiállítás, tesztvezetés és vezetett túra is várja látogatókat szombaton 10 és 16 óra között a BKV idei első, ingyenes nyílt napján az Angyalföld kocsiszínben - közölte a rendezvényt szervező BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Kiemelték, hogy a város különböző pontjain felbukkanó Tátra villamosokat üzemeltető, 1896-ban épült Angyalföld kocsiszín első alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A telephely bár hivatalosan Újpesten található, nevét az ott véget érő szomszédos városrészről, Angyalföldről kapta - hívták fel a figyelmet a közleményben.

Hozzátették, hogy a nyílt nap csatlakozik a Nagy-Budapest 75 születésnapi programsorozathoz, ugyanis Újpest a 23 önálló település egyikeként 1950-ben csatlakozott az akkor létrejövő mai Budapesthez.

A nyílt napon a telephelyen üzemeltetett járművek mellett megtekinthető lesz számos különleges jármű is, köztük a 3-as UV szerelvény, a "Fény" T5C5 szerelvény, a Toborzó villamos és a Schörling munkagép.

Az érdeklődök a váltóállítás mellett a tanulóvillamossá alakított kétkocsis ČKD Tatra T5C5 típusú jármű vezetését is kipróbálhatják, vasútszakmai oktató felügyelete mellett. A tesztvezetésen a 18. életévüket betöltött, a helyszínen személyigazolvánnyal rendelkező, járművezetésre képes fizikai állapotban lévő látogatók vehetnek részt.

A vezetett csarnoklátogatáson szakemberek mutatják be a telephelyen folyó munkák egy részét, a karbantartott villamosok felépítését, illetve az üzemeltetésükhöz használt eszközöket.

Lehetőség lesz kipróbálni, milyen egy tehermozdonyon utazni, valamint a járműalkatrészek interaktív kiállítását és a Ganz csuklós villamoson elhelyezett vasútmodell kiállítást is meg lehet tekinteni. A kisebbeket a BKV különleges duplacsuklós Játszóbusza várja majd.

A tesztvezetésen és a vezetett túrákon előzetes online regisztrációval lehet részt venni. A regisztrációs linkeket a BKV a hivatalos Facebook-oldalán teszi közzé - írták.

A rendezvény helyszínének eléréséhez a BKV különleges járműveket biztosít. A Lehel térről az N14-es jelzésű FVV 1233-as pályaszámú "bengáli" villamossal, Rákospalotáról, a Kossuth utca megállótól az N12-es jelzésű 2806-os pályaszámú, K típusú favázas nosztalgia-villamossal, Káposztásmegyerről, a Megyeri út megállótól pedig az R11-es jelzésű kétkocsis a nyílt nap keretében T5C5 szerelvénnyel is megközelíthető lesz a kocsiszín.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....
2026.06.11
Az IVECO az elektromobilitás területén is több mint 50 éves szakértelmére és kiterjedt....
2026.06.11
Az ADAC 2026-os májusi tesztjén mind a CYBEX Sirona Ti, mind a CYBEX Pallas G3 autósülés elnyerte a....
2026.06.11
Egy vérbeli terepjáró puhított változataként érkezik az Egyesült Királyságba a BYD új modellje, ami....