autósport

Nyíregyháza-rali: több mint 10 ezer nézőt várnak

2018.11.07.

A szervezők számítása szerint mintegy 10-15 ezer néző előtt dőlhet el a bajnoki cím sorsa a rali ob utolsó futamán, a péntektől vasárnapig tartó Nyíregyháza-ralin - hangzott el az esemény szerdai, nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

A nyírségi nagyváros először rendez raliversenyt, a hétvégi futam a hazai bajnok személye mellett a rali Európa-bajnokság (ERC) egyik jövő évi futamának megrendezéséről is dönthet. Utóbbi miatt az ERC és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) promóterei, illetve megfigyelői is jelen lesznek a versenyen. Oláh Gyárfás, Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a tájékoztatón arról beszélt, évek óta nem volt példa a magyar bajnokságban arra, hogy a bajnoki cím sorsa az utolsó futamon dőljön el.

Az elsőségre matematikailag öt páros esélyes, de közülük három-négy duó küzdhet meg reálisan az abszolút győzelemért. Az összetett pontverseny élén a Turán Frigyes, Bagaméri László kettős áll, de a második helyezett Vincze Ferenc, Igor Bacigál páros, valamint a Hadik András, Deák Attila duó is győzhet még, sőt, matematikailag a korábbi négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós is esélyes. Rendezői szempontból nehezebb a feladat, hiszen Magyarország ezzel a versennyel a jövő évi ERC-sorozat egyik futamára is pályázik - emlékeztetett az MNASZ elnöke.

A versenyzőknek több mint 220 kilométer gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük, ebből pénteken egy több mint nyolc kilométeres nyíregyházi, városi szakaszt. Oláh Gyárfás megjegyezte, a futam rangját emeli, hogy olyan versenyzők térnek vissza a bajnokságba, akik évek óta nem ültek versenyautóban, de meghatározó alakjai a hazai ralisportnak.

A hétvégén 600 ember dolgozik a verseny sikeres és balesetmentes lebonyolításáért, a szervezőbizottság pedig 52 önkormányzattal áll kapcsolatban - közölte Adamovics Márk főrendező. A nyíregyházi, négy kilométeres lezárás mellett 113 kilométernyi gyorsasági szakaszt zárnak le a Zemplénben, közlése szerint olyan részeket is sikerült "megszerezni", amelyek eddig nem szerepeltek a magyar bajnokságban. Olyan utakat sikerült "megcsípni", amelyek a szervezők és a versenyzők szempontjából egyaránt izgalmasak lehetnek, a közönségnek pedig biztosítják a megfelelő látványt - tette hozzá.

A leghosszabb gyorsasági szakasz 26 kilométer hosszú lesz; Nyíregyházán a pénteki városi gyorsaságit bárki ingyenesen megtekintheti a négy szurkolói pont valamelyikén, szombat-vasárnapra pedig 2500 forintba kerül a belépő, amellyel az összes gyorsasági megnézhető. A verseny a város számára nagy öröm és megtiszteltetés - fogalmazott Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere. Mint mondta, 10-15 ezer nézőre számítanak a hétvégi versenynapokon, ami a szervezőket valószínűleg óriási kihívás elé állítja majd. A verseny miatti lezárások várhatóan fennakadásokat okoznak majd a városi közlekedésben, de a kellemetlenségekért cserébe Nyíregyháza "felkerülhet a rali térképére" - emelte ki a városvezető.

Őry Tamás, a Nyíregyháza-rali társrendezője arról beszélt, hogy a szervezők igyekeznek nagyobb figyelmet fordítani a nézők kiszolgálására. A Kossuth téren kihelyezett kivetítőn, illetve interneten keresztül folyamatosan közvetíteni fogják a futamot, így azoknak is lehetőségük lesz a versenyt megnézni, akik nem tudnak a pálya mellett helyet foglalni. Az érdeklődők a futammal kapcsolatos minden fontos információt a www.nyiregyhazarally.hu weboldalon találhatnak meg. Jelenleg három ország pályázik a jövő évi ERC-futam megrendezésére, a nyolc versenyből álló Eb-t ugyanakkor nem akarják új helyszínnel bővíteni. Magyarország akkor kerülhet be a sorozatba, ha egy másik helyszín kiesik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....