beruházás

Nyolcmilliárd forintos beruházást hajt végre Ajkán a Le Bélier francia cég

2015.01.21.

Új gyáregységet alakít ki a Veszprém megyei Ajkán az autóalkatrészeket gyártó francia Le Bélier vállalat, a beruházás értéke nyolcmilliárd forint - hangzott el a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol stratégiai partneri megállapodást írtak alá a francia autóipari beszállító és a magyar kormány képviselői kedden Budapesten.

Az új üzemben autóbiztonsági alkatrészeket fognak gyártani, a tervek szerint 2016-tól. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára köszöntőjében kiemelte: a Le Bélier-nek, annak ellenére, hogy maga is közepes cég, mintegy 500 magyar kis- és közepes vállalkozás a beszállítója.     Kiemelte, a francia autóipari beszállító - amely 20 éve van jelen Magyarországon - világszínvonalú, csúcstechnológiát képviselő termékeket gyárt, és ezek több mint 90 százalékát exportálja.

Kinek és mit? A cég öntödei termékei öt csoportra oszthatók: motor-, turbó-, fék-, kormány-, futómű-és alvázelemek

Ez a hozzáadott-érték, amely így létrejön, a magyar gazdaságot is erősíti - jegyezte meg. A Le Bélier legnagyobb üzeme Magyarországon van, és itt működik a francia vállalat legnagyobb kutatás-fejlesztési bázisa is - tette hozzá a külgazdasági államtitkár.     A sajtótájékoztatón elhangzott: több mint 400 francia cég van jelen Magyarországon, és ezek összesen 52 ezer embernek adnak munkát.     A Le Bélier a hatodik francia vállalat, amellyel a magyar kormány megállapodást kötött a stratégiai együttműködésről, és az 54. a kormány stratégiai partnereinek sorában.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (b) és Philippe Dizier, a francia autóipari beszállító Le Bélier csoport vezérigazgatója. Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A kormány eddig 58 Magyarországon befektető vállalattal kötendő stratégiai partnerségi megállapodás megkötéséről döntött, amelyekből több mint ötvenet már meg is kötöttek. Az első ilyen megállapodást 2012 nyarán írták alá, 2013 végére 36-ra nőtt a kormány stratégiai partnereinek a száma, majd 2014-ben további 16-tal. Legutóbb, a múlt héten, a magyar kormány és az amerikai informatikai cég, az Oracle vállalat képviselői írtak alá stratégiai megállapodást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....
2026.05.18
Magyar rendőrmotoros siker született Németországban: Pollák Bence r. törzszászlós, a BRFK....
2026.05.18
Mostantól elérhető a jelentkezési felület a Rábától Rábáig esemény vezetett tárlatvezetésére.....