közösségi közlekedés

A Nyugati is bezár!

2015.03.14.

A Déli után a Nyugati pályaudvar használatáról is le kell mondaniuk az utasoknak. A bezárás tényét megerősítette a MÁV, de az időpont még nem ismert.

Amikor még nem szorult felújításra. A Nagykörút a Nyugatival a 30-as években

MÁV a Nyugati pályaudvar felújítását tervezi, de a munkálatok megkezdésének időpontjáról még nem született végleges döntés - közölte a vasúttársaság az MTI megkeresésére. Előzőleg az Indóház vasúti magazin weboldala arról számolt be, hogy június végétől július elejéig két hétre bezárják a fővárosi pályaudvart. Az iho.hu azt írta, hogy a Nyugati teljes területén vágányzár lesz június 22. és július 6. között. A portálon az olvasható, hogy az egész állomást kizárják a forgalomból, vágányfelújítást, felsővezeték- és biztosítóberendezés-karbantartást végeznek, és nemcsak az állomási vágányokon dolgozhatnak, hanem a Ferdinánd híd és a városligeti elágazás környékén is.
A MÁV közleményben azt tudatta, hogy a Nyugati pályaudvar karbantartása valóban szerepel a vasúttársaság éves karbantartási tervében, ezért az igényt a vágányzárra már több mint egy éve leadták a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft.-nek. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy csak később döntenek arról, mikor kezdődjön a felújítás, figyelembe véve a vasúti közlekedés várható forgalmi helyzetét és az utasforgalmi igényeket. Hozzátették: az utasok számára fontos információkról a vasúttársaság a szabályoknak megfelelően, kellő időben részletes tájékoztatást ad (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....
2026.09.01
A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt....