parkolás

Óbudán is fizetős lesz a parkolás

2015.06.27.

Július második felétől indulhat el a fizető parkolás Óbudán - tette közzé a kerületi önkormányzat. A belső övezet - amelyben óránként 265 forintot kell fizetni - a Kolosy teret és környékét foglalja magába, a másik pedig a Bogdáni útig tart, itt 175 forint lesz a tarifa.

A közlemény szerint az első hónapban tesztüzemmel indul a rendszer, ennek során a parkoló őrök ellenőrzik a parkolási övezeten belüli gépjárművek várakozási engedélyét, azonban nem bírságolnak, csak figyelmeztetnek. A parkoló automaták alapjainak telepítését, valamint a burkolati jelek korrekcióját már megkezdték, az automatákat ütemezetten helyezik ki júliusban.

Ami város belső részein ismerős látvány, Óbudán újdonság lesz: fizetőautomata a járdaszélen

Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda polgármestere korábban a túlterheltséggel indokolta a fizetős parkolás bevezetését, ugyanakkor jelezte, hogy egyedülálló kedvezményrendszert alakítottak ki, s a fizető zónákon kívül élő kerületi lakosok is kapnak engedményeket. A jogosultak az ügyfélszolgálati irodák egyikében kérhetik a kedvezményt, az ügyintézéshez időpontot is lehet foglalni.

A belső övezet - amelyben óránként 265 forintot kell fizetni - a Kolosy teret és környékét foglalja magába, a másik pedig a Bogdáni útig tart, itt 175 forint lesz a tarifa. A két övezetben 12 ezer parkolóhely van és 170 automatát helyeznek majd ki. (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..