WRC

Ogier átvette a vezetést Mexikó-ralin

2023.03.19.

Sajnos elmaradt a pénteken látott nagy csata folytatása, mivel Esapekka Lappi a szombati első gyorsaságin összetörte a Hyundai-t, és kiesett. Sébastien Ogier köszönte szépen, és az élre állt, az első helyét nem veszélyezteti már senki.

Sébastien Ogier úton van a rekordot jelentő hetedik Mexikó-rali győzelme felé, jelenleg ő és honfitársa, Sébastien Loeb is 6-6 sikerrel állnak a ranglista élén. Bár a 39 éves Ogier idén csak részmunkaidős állást vállalt a Toyotánál, vagyis nem indul a szezon összes versenyén, könnyen lehet, hogy három verseny után két győzelemmel, a legjobb toyotásként fog állni, mivel Mexikóban már szinte senkinek nincs esélye veszélyeztetni az újabb győzelmét. Az első hely lelkileg sokat jelentene a nyolcszoros világbajnoknak, mert 15 évvel ezelőtt pont itt szerezte meg első futamgyőzelmét, még Citroën C4 WRC-vel.

 

A nyolcszoros világbajnok kalandok nélkül úszta meg a rali leghosszabb napját, a szombatot is, jól menedzselte a Toyota Yarist és a gumikat is, az előnye a nap végén már 35,8 másodperc a csapattársa, Elfyn Evans előtt. Igaz, a reggelt még a második helyről kezdte, 5,3 másodperccel volt lemaradva a pénteken szenzációs napot kifogó Esapekka Lappi mögött, de aztán a szombati első gyorsaságin a finn hibázott, kitört egy villanyoszlopot a Hyundai i20-assal, és feladta a versenyt. A baleset a versenyző hibája volt, későn kanyarodott be egy gyors balkanyarba, az ívkülső partfal megpördítette az autót, amely irányíthatatlanul, farral előre csapódott neki egy méretes póznának. Lappi sajnos vasárnap sem tud újraindulni a Power Stage pontokért, mert megsérült a bukókeret az autójában.

„Azt hiszem, nagyon elégedett lehetek a napommal. Természetesen nagyszerű dolog este egy kisebb különbséggel az élen állni. Ez egy újabb erős nap volt, de egy kicsit más megközelítést alkalmaztam, miután az Esapekkával folytatott csata ma reggel véget ért. Sajnáltam őt, mert nagyszerű munkát végzett. De ez egy raliverseny, és három napot kell összerakni a győzelemhez. Ezt követően próbáltam inkább biztonságos módban maradni, de így is sikerült jó időket menni és növelni az előnyünket. Meglepetés volt számomra, hogy láttam a győztes időt az 16. gyorsaságin; csak próbáltam nagyon tisztán, hibamentesen menni, talán az abroncskezelésem segített abban, hogy 8 másodperccel nyertem. A holnap akár még a rali legnehezebb napja is lehet, mert a leghosszabb szakaszt kell majd teljesíteni, így még nem engedhetjük meg magunknak a lazítást” – nyilatkozta Ogier szombat este.

Az egyetlen komoly csata a második helyért várható vasárnap, a második helyen álló Elyn Evans ugyanis csak 4,3 másodperccel vezet Thierry Neuville előtt. A belga a szombaton megtartott nyolc gyorsaságiból négyet megnyert, és a még hármon volt gyorsabb a walesinél, mégis csak 5,3 másodpercet tudott faragni egész nap a hátrányából, ami jól mutatja, hogy ők ketten mennyire egy szinten voltak, és mennyire magas szintű vezetést mutattak be.

Kalle Rovanperä a pénteki kedvezőtlen rajpozíciója miatt csak a negyedik helyen áll, nem sok esélye van feljebb lépni de hátraesni sem, ugyanis előtte 54, mögötte 47 másodperces a különbség. A 20 éves világbajnoknak volt egy megpördülése, amivel 10 másodpercet vesztett, de ezt leszámítva hibamentes napot produkált szombaton, bár tőle az is csalódás, hogy egyetlen gyorsaságit sem nyert meg. Dani Sordo nem vállalt felesleges kockázatot, az ötödik helyét nem veszélyezteti semmi egyelőre. A spanyol a különböző beállítások próbálgatására használta a napot, mivel úgy érezte, a csúszós pályákon nagyon túlkormányzottként viselkedik alatta a Hyundai.

A top10-be a sok Rally1-es kieső miatt négy WRC2-es autó is befért, a skodás Gus Greensmith-szel az élen, de a 11. helyen álló Ott Tänaknak még jó esélye van még bejutni a pontszerzők közé, ha vasárnap is a szombaton mutatott formában fogja vezetni a Pumát. Most a hátránya közel két perc a 10. helyezett mögött. A vb-pontversenyt vezető még észt sztár szombaton két szuperspeciált is megnyert, pedig egész nap panaszkodott arra, hogy „nem beszél egy nyelvet az autóval”. Csapattársa, Pierre-Louis Loubet megint kiesett, amikor ismét megrongálta a Ford Puma futóművét egy kanyarban túlcsúszva.

Szombaton csak négy gyorsaságit rendeznek, de azok közül az egyik a verseny leghosszabbja lesz, a 35,6 km-es Otates. Az utolsó gyorsaságin az első öt helyezett szokás szerint bónusz pontokat fog gyűjteni.

Az állás szombat este:

1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2ó35p37.6mp

2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +35.8mp

3 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +40.1mp

4 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1p34.0mp

5 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2p21.2mp

6 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +10p33.4mp

7 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Fiesta Rally2) +11p05.0mp

8 Emil Lindholm/Reeta Hämäläinen (Škoda Fabia Rally2 evo) +11p11.0mp

9 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +11p52.2mp

10 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +12p54.3mp

11 Ott Tänak/Martin Jarveoja (Ford Puma Rally1 Hybrid) +14p45.5 mp

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....