WRC

Ogier átvette a vezetést Mexikóban

2018.03.11.

Az M-Sport francia versenyzője megmutatta szombaton, hogy miért szerzett már öt vb-címet: négy szakaszgyőzelemmel az ötödikről jött fel az első helyre, és tekintélyes előnyt is kiépített.

Sébastien Ogier pénteken nem tudta megmutatni a Mexikó-ralin, hogy mire képes, mert másodikként rajtolva neki is takarítania kellett a poros, köves pályákat a többiek előtt. Szombaton viszont a mezőny közepén rajtolhatott, ami meg is látszott a teljesítményén: négy szakaszt is megnyert, és az élre állt közel 36 másodperces előnnyel a második előtt.

„Ez egy tökéletes nap volt. Olyan keményen nyomtam, ahogy csak tudtam, a legtöbb helyen a tapadáshatáron autóztunk, ami kifizetődött Jól éreztem magam az autóban, nagyon keveset hibáztam, a 12-es és a 13-as pálya szinte tökéletesen sikerült. Délutánra kissé elkopott a gumink, és nagyon meleg lett az autóban, ezért akkor már némileg vissza kellett vennem a tempóból, hogy kíméljem magamat és a technikát is. Szerencsére semmi sem romlott el, büszkék lehetünk erre a napra” – nyilatkozta szombat este a szezonbeli második győzelmére készülő Ogier.

A francia mögött csupa csalódott pilóta következik a rangsorban, legfőképpen egykori csapattársa, az erre a futamra visszatért Sébastien Loeb. A Citroën kilencszeres világbajnoka az első helyről esett vissza az ötödikre a bal első defektes kerék miatt, amelyet talán nem is kellett volna a gyorsaságin kicserélnie, mert akkor jóval kevesebb időt vesztett volna, mint a bő két perc. Egyébként Loeb szenzációsan vezette a C3 WRC-t, ha nincs a defekt, akkor csak pár másodperccel állna Ogier mögött az összetettben. Mindenesetre így is bizonyította a 44 éves legenda, hogy az öt év kihagyás ellenére nem kopott meg a gyorsasága.

Loeb csapattársa, Kris Meeke az egyetlen, akinek még halovány esélye van a győzelemre, ha nem történik semmi váratlan Ogier-vel. Az északír versenyző jó ritmusban vezette a Citroënjét, de háromszor is megpördült szombaton, ami összességében több mint fél perc hátrányt jelentett számára.

A pénteki napon még az élen álló Dani Sordo ugyanazt a követ találta el, mint Loeb, és ugyanúgy defektet is kapott, ő azonban nem állt meg kereket cserélni, ezért azon a pályán csak fél perc hátrányt szedett össze. Összességében 46 másodperc a hátránya Ogier mögött, de a dobogó azért biztosnak tűnik számára, mert csapattársa, Andreas Mikkelsen további 41,6 másodperccel van lemaradva mögötte. A norvég egész nap nem tudott szakaszgyőzelem közelébe kerülni, nem is volt elégedett a kocsi beállításaival és a saját teljesítményével sem. Még a vezetési stílusán is megpróbált szombaton változtatni, több-kevesebb sikerrel.

Pénteken a legjobb toyotás Ott Tänak volt, aki a harmadik helyen állt az összetettben a nap végén. szombaton viszont fel kellett adnia a versenyt, mert a motor turbóhiba miatt elgyengült a Yaris WRC-ben: „olyan, mintha 20 lóerő maradt volna a 380-ból” – nyilatkozta a csalódott észt.

Nem volt jó napja a bajnokságot vezető Thierry Neuville-nek sem, aki elsőként rajtolva ma is takaríthatta a pályákat a többiek előtt, emellett többször hibázott is, és egy lassúdefektet is kapott. A napi első gyorsaságin azért is vesztett egy percet, mert egy vízátfolyás után leállt a motorja, és egy percig nem tudta újraindítani. Hatodik helye ennek tükrében nem is olyan rossz, és vasárnap a Power Stage-en is szerezhet még bónusz pontokat.

Két WRC2-s R5-ös autó mögött áll Jati-Matti Latvala a kilencedik helyen a Toyotával. A finn tegnap elromlott a generátor, ezért nagy időbüntetéssel tudta csak folytatni szombaton a versenyt. Vasárnap csak három szakasz vár a mezőnyre, az össztáv 46,46 kilométer lesz.

A Mexikó-rali állása két szombat este:

1

Sebastien Ogier, J.Ingrassia

M-Sport Ford WRT

Ford

3h25m03.1s

2

Kris Meeke, P.Nagle

Citroen Total Abu Dhabi WRT

Citroen

35.9s

3

Dani Sordo, C.del Barrio

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

46.8s

4

Andreas Mikkelsen, A.Jager

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

1m28.4s

5

Sebastien Loeb, D.Elena

Citroen Total Abu Dhabi WRT

Citroen

2m19.7s

6

Thierry Neuville, N.Gilsoul

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

4m44.6s

7

Pontus Tidemand, J.Andersson

Skoda Motorsport

Skoda

9m24.2s

8

Gus Greensmith, C.Parry

 

Ford

15m06.8s

9

Jari-Matti Latvala, M.Anttila

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

15m59.6s

10

Pedro Heller, P.Olmos

 

Ford

21m43.0s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....