WRC

Ogier megnyerte a Kanári-szigetek-ralit, Solberg összetörte a Toyotát

2026.04.27.

A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a vele küzdött az első helyért.

Ogier 19,9 másodperccel Elfyn Evans előtt ért célba Las Palmasban, Sami Pajari pedig harmadik lett, így összejött a tiszta Toyota dobogó Spanyolországban. Az eredmény fontos mérföldkő volt a Toyota Gazoo Racing számára, amelynek autói az első négy helyen végeztek, és a csapat most érte el 300. dobogós helyezését a WRC-ben.

A vasárnap délelőtt nagy részében azonban úgy tűnt, Ogier egy utolsó nagy összecsapásra készülhet Solberggel. A 24 éves versenyző 3,8 másodperccel a kilencszeres világbajnok mögött kezdte a napot, és azonnal támadásba lendült a reggeli nedves, ködös körülmények között az Ingenio - Valsequillo szakaszon. Ezen Solberg volt a leggyorsabb (0,6 másodperccel), majd a Santa Lucía - Agüimes szakaszon újabb másodpercet adott Ogier-nek, így a hátránya mindössze 2,2 másodpercre csökkent két gyorsaságival a vége előtt.

A küzdelem azonban hirtelen véget ért az Ingenio - Valsequillo második futásánál. Solberg 14,7 km-nél kicsúszott egy tempós jobbkanyarban és a szalagkorlátnak ütközött, amitől az autója harcképtelenné vált. „A mai reggeli első menet elég vizes volt, most pedig sokkal szárazabbá vált a pálya” – magyarázta Solberg. „Túl optimista voltam ezzel a jobbos kanyarral, amiben volt egy kis dobbantó, és mi sajnos nekimentünk a korlátnak. Nagyon nagy csalódás volt, ami ma történt. Intenzív és szuper küzdelem volt egész hétvégén Sebbel és Elfynnel, és nagyszerűen éreztem magam az autóban, és megpróbáltam a szokásos ritmusomban vezetni. Az első menetben sokkal lassabbak voltunk az esőben, most pedig szárazon túl optimista voltam, kicsit túl messzire ugrattam, és a bal oldali korlátba ütköztem. Sajnálom a csapatot. Nagy tanulási folyamat eddig ez az év, de megpróbáljuk újra a pozitívumokat nézni, és várjuk a következő versenyt” – tette hozzá a 2003-as világbajnok Petter Solberg fia.

Ogier elismerte, hogy a verseny vége nem olyan lett, amilyennek szerette volna, de azért így is örült, hogy egy újabb futammal bővült a WRC-győzelmeinek 68 tagú listája. „Először is, ez egy nagyon élvezetes rali volt. A csapat ismét egy remek autót adott nekünk, nagyon élveztük a futamot a volán mögött. Egész hétvégén nagyon szoros volt a küzdelem a csapattársaimmal, és különösen Oliverrel, szóval sajnálom őt, mert ismét erős teljesítményt nyújtott. A mi oldalunkon boldogok és büszkék lehetünk a hétvégén végzett munkánkra. Fantasztikus teljesítményt nyújtott a csapat, szóval még egyszer le a kalappal mindenkinek az erőfeszítéseiért. Oliver addig a pontig nagyszerű munkát végzett. A rali nehéz. Fontos a gyorsaság, de a célba érés még inkább. Soha nem estem pánikba, amikor láttam, hogy nyomul, csak tartottam a ritmust” – nyilatkozta a győztes, a tavalyi világbajnok.

Evans örökölte a második helyet Solberg kiesése után, és kihasználta a lehetőséget. A walesi pilóta volt a leggyorsabb a Wolf Power Stage-en, és a Szupervasárnapon is az élen végzett, ezzel – két ponttal Kacuta Takamoto elé – visszakerült a versenyzők bajnokságának élére.

Pajari sorozatban negyedik dobogós helyezését szerezte meg, míg Kacuta teljessé tette a Toyota kvartettet az élen. A japán pilóta, aki az előző két futamot, Kenyát és Horvátországot is megnyerte, most elismerte, hogy nem elégedett a saját teljesítményével. Adrien Fourmaux a Hyundai legjobbjaként az ötödik helyen végzett, annak ellenére, hogy az utolsó szakaszon 10 másodperces büntetést kapott egy kiugrott rajt miatt. Thierry Neuville a hatodik helyen végzett egy újabb nehéz hétvége után, míg Dani Sordo a hetedik helyen ért célba, miután két év után visszatért a Rally1-es mezőnybe a régi csapatával.

Josh McErlean pechszériája véget ért, és célba hozta az M-Sport Ford Pumáját, míg csapattársa, Jon Armstrong a 11. helyen ért célba, mert szombaton kicsit összetörte az autóját. Yohan Rossel zárta az összesített legjobb kilencet, a francia bebiztosította az újonc Lancia két egymást követő két WRC2-es győzelmét. Alejandro Cachón hazai pályán a második helyen végzett a kategóriában, míg Eric Camilli a harmadik helyet örökölte meg, miután Léo Rossel kései sebességváltó-problémákkal küzdött a Citroënben.

 

A bajnokság a szezon hatodik fordulójában, Portugáliában folytatódik május 7-10. között.

Végeredmény, Kanári-szigetek-rali:

1. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) 2ó43p18.9mp

2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +19.9mp

3. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +1p40.8mp

4. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +1p51.2mp

5. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +3p29.5mp

6. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) + 3p41.0mp

7. Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1) + 3p57.7mp

8. Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +5p45.4mp

9. Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Lancia Ypsilon Rally2 HF Integrale) +7p24.3mp

10. Alejandro Cachón/Borja Rozada (Toyota GR Yaris Rally2) +7p49.4mp

 

Az egyéni bajnokság állása:

  1. Elfyn Evans 101 pont
  2. Kacuta Takamoto 99
  3. Sami Pajari 72
  4. Oliver Solberg 68
  5. Adrien Fourmaux 59
  6. Sébastien Ogier 58
  7. Thierry Neuville 35
  8. Esapekka Lappi 21
  9. Yohan Rossel 20
  10. Léo Rossel 18

 

A gyártói bajnokság állása:

  1. TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team 265 points
  2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 167
  3. TOYOTA GAZOO Racing WRT2 75
  4. M-Sport Ford World Rally Team 63
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....