Kína

Októberben megint csökkentek a járműeladások Kínában

2018.11.09.

Már a negyedik egymást követő hónapban a gazdasági növekedés lassulásának és a kereslet gyengülésének következtében. 

A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) által pénteken közzétett adatok szerint éves összevetésben 11,7 százalékkal, 2,38 millióra csökkent az októberben eladott autók száma. Szeptemberben 11,6 százalékos, augusztusban 3,8 százalékos, júliusban pedig 4,0 százalékos csökkenést mértek.

Utoljára 2012 elején estek vissza az októberinél nagyobb mértékben a gépjárműeladások, akkor 26,4 százalékos volt a csökkenés. Az októberi halovány teljesítmény egyúttal azt eredményezte, hogy az idei év egészét tekintve immár kevesebb járművet értékesítettek, mint az előző évi bázisidőszakban. 

Kínában, a világ legnagyobb nemzeti autópiacán az év első tíz hónapjában 22,87 millió járművet adtak el, 0,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. 

A New Energy Vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek értékesítése viszont, csakúgy mint az előző hónapokban, októberben is jelentősen, 51 százalékkal nőtt. Január-októberben 860 ezer ilyen jármű talált gazdára, ami éves szinten 75,6 százalékos emelkedést jelent. 

Jao Csie, a CAAM főtitkárhelyettese Pekingben tartott sajtótájékoztatóján elismerte, hogy "nem lesz könnyű" növekedést elérni az év végére, visszaesés is bekövetkezhet, ami az 1990-es évek eleje óta először fordulna elő. 

A CAAM eredetileg arra számított, hogy az idén a tavalyival azonos mértékben, 3 százalékkal bővülnek a gépjárműeladások a 2016-ban mért 13,7 százalékos emelkedés után.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....