Szilveszter Rallye

Oláh Gyárfás: A magyar ralisport ékköve a Szilveszter Rallye

2019.12.27.

Az MNASZ elnöke elárulta, hogy az idei évben kandidál, míg jövőre már az Alpok-Adria Rally Cup sorozat záró állomása lesz a verseny.

Idén ismét szintet lép a 21. alkalommal megrendezésre kerülő Szilveszter Rallye. Amellett, hogy számos érdekesség és nagy csata várható a december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen, egyben egy vizsgafeladat is lesz, hiszen jövő évtől a viadal már az Alpok-Adria Rally Cup sorozat zárófutama lesz, már be is került a hivatalos versenynaptárba. Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke kijelentette, 21 év kemény munkájának lett meg a gyümölcse azzal, hogy nemzetközi minősítést szerzett a verseny.

Vélhetően maguk az ötletgazdák sem gondolták volna huszonegy esztendővel ezelőtt, hogy a vidám, óévbúcsúztatónak szánt versenyük, a Szilveszter Rallye odáig jut majd el, hogy egy rangos nemzetközi sorozat, az Alpok-Adria Rally Cup részévé válik. Most eljött ennek is az ideje, és a 21. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye az idei kandidálás után 2020-ban már az AARC zárófutama lesz.

Magát a nemzetközi viadalt 2010-ben rendezték meg először, és 2019-ben 30 csapat vett részt a versenynaptárban szereplő hét viadalon. Jövőre már négy országban rendeznek futamokat, és a hagyományosan december 27-29-e között rendezendő Szilveszter Rallye lesz a sorozat utolsó, 8. futama.

„Mivel mindig is voltak magyar indulói a sorozatnak, így nagyon örülünk annak, hogy magyarországi helyszín és egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező verseny csatlakozik hozzánk. A mostani versenyen mindent átbeszélünk a szervezőkkel, Füredi Andrással és Garamvölgyi Zoltánnal, aztán jövőre elkezdjük a közös életünket. Őszintén remélem, hogy a következő tíz esztendőben számos izgalmas versenynek ad majd otthont az Alpok-Adria Rally Cup sorozatban a Hungaroring és környéke” – jelentette ki Wolfgang Troicher, az AARC szervezője.

Kifejezetten örül Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke annak, hogy egy újabb rangos sorozatot sikerül Magyarországra hozni.

„Nagy gratuláció jár a Szilveszter Rallye egész csapatának, hiszen azzal, hogy bekerülnek egy nemzetközi sorozat versenynaptárába, huszonegy éves munkájuk gyümölcsét arathatják le. Mindig is mondtam, hogy a Szilveszter Rallye a magyar ralisport egyik legnagyobb ékköve, amelyre nemcsak a média világában, hanem a hazai és külföldi nézők körében kimagasló figyelem irányul. Biztos vagyok abban, hogy a mostani kandidálás tökéletesen sikerül majd, és jövőre már nemzetközi minősítése lesz a versenynek. Ehhez mind a szövetség, mind pedig jómagam minden segítséget megadunk” – állította Oláh Gyárfás.

Az elnök kiemelte, hogy azért is nagyon fontos állomása ez a verseny a magyar autósportnak, mert szinte az összes szakág képviselőit meg lehet találni az indulók között.

„Ehhez a sikerhez valamennyi magyar és külföldi pilóta hozzájárult, mert évről évre mind nagyobb létszámban álltak rajthoz az évbúcsúztató viadalon. Már csak tényleg az hiányzik a verseny eddigi történelmében, hogy ellátogasson és rajthoz álljon egy gyári csapat világbajnoki vagy Európa-bajnoki menője. Ez nemcsak a verseny, hanem az egész magyar ralisport elismerése lenne. Hiszem, hogy erre is sor kerülhet” – tette hozzá az MNASZ első embere.

Az Alpok-Adria 2020-as versenynaptára

Április 24-25.                     Rally Vipavska Dolina – Szlovénia

Június 06-07.                      Rally St. Veit – Ausztria

Augusztus 01-02.             Rally Citta de Scorce – Olaszország

Augusztus 14-15.             Rally Mühlstein – Ausztria

Szeptember 18-19.         Rally Niederösterreich – Ausztria

Október 09-10.                 Herbst Rally Dobersberg – Ausztria

Október 25-26.                 Rally Piancavallo – Olaszország

December 27-29.             Szilveszter Rally – Magyarország (Hungaroring)

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.05.31
Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező....
2023.05.31
Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét a városban, amely mintegy 15 milliárd....
2023.05.31
Nem hallott még Fecóról? ..
2023.05.31
Két különálló baleset miatt lassú a haladás az M1-es autópályán, a Győrt elkerülő szakaszon....
2023.05.31
A Labdarúgó Európa-liga döntőjét a Puskás Arénában rendezik meg szerda este, ezért a környéken már....
2023.05.31
Több mint 20 év után ismét valós repülőtéri és hangár környezetben tett szakmai vizsgát....
2023.05.31
Harmadik alkalommal rendezték meg a kelet-magyarországi régió legnagyobb autó- és járműipari....
2023.05.31
A Bosch csoport teljes magyarországi nettó árbevétele 2255 milliárd forint volt tavaly, ami 32....
2023.05.31
Ez az eszköz nem tűnhet el!   ..
2023.05.31
Letért az úttestről, egy fának ütközött, majd visszacsapódott az útra egy gépkocsi a Szerencset és....