önvezető autó

Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten - videó

2026.03.26.

Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten, a csütörtökön bemutatott két jármű a próbaüzem során a főváros I. kerületének utcáit járja.

A Budai Várban tartott bemutatón Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos kifejtette: ha ezek az autók autonóm módon tudnak működni a Várban és a környékén, ilyen bonyolult közlekedési környezetben is, akkor "nincs olyan helye a világnak, ahol ne tudnának".

A képre kattintva megnézhet egy videót

A kormánybiztos felidézte: az Európai Unió 2050-re azt a célt tűzte ki, hogy senki ne haljon meg közlekedési balesetben az európai utakon. A balesetekért 90 százalékos valószínűséggel a járművezetők felelősek; az önvezető technológiák segítik a közlekedési balesetek elkerülését, valamint a környezetterhelés csökkentését - tette hozzá.

Kiemelte: Magyarország hozzájárul mindkét globális ügyhöz, először Budapesten, majd több városban is, különböző környezetben üzembe helyezik a két autót. A következő időszakban lehetőség lesz arra, hogy ezekkel az érdeklődők szélesebb körben is megismerkedjenek.

A járművek teljesen biztonságosak, és senkinek a munkáját nem veszik el - hangsúlyozta Palkovics László.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....