rendőrség

Őrizetbe kerültek a nyíregyházi autófeltörők

2015.01.18.

A nyomozók a bejelentést követő fél órán belül elfogták a feltételezett tetteseket.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást M. Attila 42 éves és M. Róbert 37 éves nyíregyházi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak 2015. január 15-én Nyíregyháza belterületén egy parkoló gépjárművet feltörtek, melynek utasteréből különböző értéktárgyakat tulajdonítottak el.

A sértett miután észrevette a történteket, azonnal értesítette a rendőrséget. A nyíregyházi nyomozók a bejelentést követő fél órán belül a feltételezett tetteseket a helyszín közelében elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a két férfi ruházatának átvizsgálása során az eltulajdonított értékeket megtalálták, továbbá egy kisméretű csúzlit foglaltak le, melyet a testvérpár feltehetően a bűncselekmény elkövetésekor használt. A rendőrség a gyanúsítottakat őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Néhány jó tanács, hogyan előzhetjük meg a gépkocsi feltöréseket:

Ha csak tehetik, autójukkal biztonságos, jól látható, megvilágított helyen parkoljanak! Mindig ellenőrizzék le, hogy nem maradt-e a gépkocsi utasterében, látható helyen értékes vagyontárgy, műszaki cikk, mert ezek vonzzák az autófeltörőket! Mindig zárják be a jármű ajtóit, az ablakokat húzzák fel, kapcsolják be a riasztót, még akkor is, ha csak pár percre szállnak ki! Amennyiben észlelték, hogy feltörték kocsijukat, ne nyúljanak semmihez, hiszen a gépkocsit és annak környezetét a rendőrség vizsgálni fogja!

Forrás: police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....
2026.06.13
A Neue Klasse i3-ason alapuló sportszedán a pletykák szerint kétszer erősebb a benzines M3-asnál. ..
2026.06.13
Országos közúti ellenőrzést tartanak június 15. és 21. között. ..
2026.06.13
A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és....
2026.06.13
A szabálytalanul megálló kombi utasa váratlanul kinyitotta az ajtót a forgalom felé. ..
2026.06.13
A McLaren világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj pénteki második....
2026.06.13
Európában is bevezetik a Lotus történetének első SUV-jának konnektoros hibrid változatát. ..
2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..