rendőrségi eljárás

Őrizetben az ámokfutó

2025.11.03.

Vezetői engedélye nem volt, és kábítószert fogyasztott a Budapesten rendőrök elől menekülő férfi - írja a police.hu.

Súlyos baleset történt Budapesten, a Róbert Károly körúton 2025. november 2-án 0 óra 30 perc körül, amikor egy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó ütközött egy külső sávban álló autónak. A balesetben a civil jármű vezetője súlyos, két rendőr könnyebben sérült meg. A rendőrök egy másik járművet követtek, melynek vezetője előzőleg nem állt meg a jelzésükre, hanem a közlekedési szabályokat semmibe véve, a többi közlekedőt veszélyeztetve elszáguldott.

A baleset körülményeit a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vizsgálja.

A helyszínről segítségnyújtás nélkül elmenekülő autóst, egy 22 éves férfit a Dabasi Rendőrkapitányság segítségével azonosították, és még aznap elfogták a budapesti rendőrök. Kiderült, hogy jogosítványát már korábban bevonták, a kábítószer-gyorsteszt pedig amfetamin fogyasztását mutatta ki a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló fiatal szervezetéből.

K. Richárdot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása bűntett és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....