Finnország

Orosz luxusautók sorakoznak Helsinki repterén

2022.09.18.

Állítólag kapnak az orosz polgárok európai vízumot, például akár Magyarországtól is, így Helsinkibe átautózva már könnyedén képesek elkapni egy-egy repülőjáratot.

Rendkívül drága autók, például Porschék, Bentleyk sorakoznak Finnország fővárosának, Helsinkinek a repterén. Önmagában ez a hír nem lenne furcsa, hiszen a skandináv országnak is megvan a maga tehetős rétege, ugyanakkor ezek közül a luxusautók közül egyre több az orosz rendszámú. Így próbálják ugyanis az orosz állampolgárok kikerülni az Európai Unió beutazási tilalmát, amit az oroszok ellen vezettek be szankcióként, miután az orosz állam megszállta Ukrajnát.

Az ukrán válság kitörése óta egyetlen orosz repülőgép sem léphet be Európa légterébe, ami erősen megnehezíti az orosz polgárok szokásos nyaralását. Helyette sokan közúton lépnek be Finnországba, egy akármelyik ország által kiállított vízummal, és Helsinki repteréről próbálják elérni úticélukat.

Csak júliusban 230 000-en lépték át az orosz-finn határt, aminek természetesen nem örülnek a finnek sem, ugyanakkor az Európai Unió törényeinek értelmében nem zárhatják le határaikat egy bizonyos nemzet előtt. Ilyen döntést csak maga az EU hozhat, és éppen erre próbál engedélyt kérni most Pekka Haavisto külügyminiszter.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....