Oroszország

Oroszországban nőtt az új autók eladása

2017.04.12.

- Oroszországban márciusban 9,4 százalékkal, az idei első negyedévben 1 százalékkal nőtt az új autók eladása éves összevetésben. A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB) hétfőn azt közölte, hogy márciusban csaknem 138 ezer, az első negyedévben mintegy 323 ezer új autót értékesítettek.

A legkeresettebb márka márciusban is a Lada volt, amiből 25 ezer 100-at adta el, 13 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A második legkeresettebb márka a Kia volt, amiből 14 ezer 600-at értékesítettek. Ez 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A dobogó harmadik fokán a Hyundai állt, amelyet a Renault, majd a Toyota követett.


Az eladott autómodellek alapján az első helyen a Kia Rio állt, amiből 8,38 ezret értékesítettek márciusban. A második helyre a Lada Granta, a harmadikra pedig a Hyundai Solaris került. Oroszországban tavaly közel 1,42 millió autót értékesítettek, ami 11 százalék csökkenés 2015-höz képest, amikor ennél jóval nagyobb mértékben, 36 százalékkal zuhant az eladás.

Az AEB becslése szerint idén mintegy 1,48 millió új autót adhatnak el Oroszországban. Miután csaknem egy évtizeden át évi bő tíz százalékkal nőtt az új autók eladása, az orosz autóipar az egyik legnagyobb vesztese lett a gazdasági válságnak, amit a legfőbb bevételi forrás, a kőolaj árzuhanása okozott, továbbá a Moszkva ellen életbe léptetett nemzetközi szankciók idéztek elő.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..