A hajó gerendáit évtizedeken át vízzel és viasszal kezelték, hogy megakadályozzák elkorhadásukat, aztán 2013-tól kezdve több mint száz tonnányi vizet szívtak ki a hajótestből, aminek következtében a roncs elég stabillá vált - írta a The Daily Telegraph. A kiszárítás miatt azonban új problémával találták szemben magukat a szakemberek: miután a vizet eltávolították és egy speciális polimerrel helyettesítették, a hatalmas hajógerendák elkezdtek elmozdulni és elgörbülni.



A szakemberek alátámasztották a gerendákat, hogy megakadályozzák azok további mozgását és speciális kamerák révén folyamatos megfigyelés alatt tartják a roncsot. "A hajó döntő részét mostanra kiszárítottuk. Ám hiába dolgoztunk bele elegendő polimert, amely némi stabilitást biztosít, nem mondhatjuk, hogy a hajó nem fog elmozdulni" - mondta a megőrzési munkálatokat vezető Eleanor Schofield. "

A hajótestnek csupán a fele van meg, ami azt jelenti, hogy a fedélzeti keresztgerendák semmihez sem kapcsolódnak a túloldalon. Ha az ember elég közelről nézi, akkor láthatja, hogy állványzatot kellett felállítanunk bizonyos helyeken, hogy megakadályozzuk a szerkezet elmozdulását" - tette hozzá a szakember. Schofield szerint munkatársaival lézeres vizsgálatokat is végeztek a hajótesten, hogy a kapott információk alapján modellezni tudják a roncs mozgását és kidolgozhassanak egy alátámasztó-rendszert.



A 16. század Titanicjaként is emlegetett hadihajó a dél-angliai Portsmouth partjai előtt, az elborzadt király szeme láttára süllyedt el 1545. július 19-én, a franciákkal vívott tengeri csatában, máig ismeretlen okokból. Az akkor már 34 éves hajó a korabeli beszámolók szerint tűzharcot vívott egy francia hadihajóval, amikor megdőlt, majd rövid idő alatt eltűnt a vízfelszín alatt, több mint ötszáz matrózt, tisztet, katonát, hajósinast és egy kutyát rántva magával a hullámsírba. A partra 35 túlélő tudott kivergődni.

A roncsot 1836-ban már felfedezték, ám az akkori technika a kiemelést még nem tette lehetővé. Ennek előkészületeihez 1979-ben fogtak hozzá. A következő három évben 19 ezer tárgyat hoztak a felszínre a búvárok, majd 1982-ben a hajó viszonylag épségben maradt bal oldalát is sikerült egyben kiemelni. A Mary Rose-t már egy évvel később kiállították egy ideiglenes múzeumban, az 500 éves hajó végső otthona azonban csak 2013-ra készült el Portsmouth kikötőnegyedében, néhány méterre attól a helytől, ahol egykor építették.