InterCity

Osztrák InterCity-kocsik segítik a nyári balatoni forgalomban a MÁV-ot

2026.05.19.

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

Forrás: Vitézy Dávid Facebook-oldala

A tárcavezető indoklása szerint "az elmúlt évek vasútromboló politikájának egyik következménye az volt, hogy a MÁV egyszerűen képtelen volt kezelni a nyári balatoni szezon okozta forgalomnövekedést." A helyzet most is súlyos, hiszen a dunakeszi járműjavító összeomlása és a leállt IC-kocsi fővizsgák miatt a MÁV-nak jelenleg kevesebb üzemképes InterCity-kocsija van, mint akár tavaly vagy tavalyelőtt - hangsúlyozta Vitézy, hozzátéve, hogy ezért azonnal lépni kellett, a legjobb és leggyorsabb megoldás pedig a kölcsönzés volt. A tárcavezető jelezte, hogy ezzel párhuzamosan dolgoznak a tartós megoldáson is, azaz a teljes távolsági flotta megújításán, amit "szinte a nulláról kell kezdeni", hiszen az erre vonatkozó tendereket a korábbi miniszter 2022 végén visszavonta.

A miniszter értékelése szerint az osztrák vasúttal való tárgyalás már önmagában is jelentős fordulat a korábbi kormányzathoz képest, hiszen "Lázár János mindent megtett azért, hogy a lehető legrosszabb viszony alakuljon ki az osztrákokkal." 2023 novemberében azonnali hatállyal menesztette a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) osztrák vezérigazgató-helyettesét, és megpróbálta az osztrákokat kitolni a GYSEV-ből, amire válaszul az osztrák állam beperelte a magyar felet - emlékeztetett a miniszter. Hozzátette: az elmúlt években gyakorlatilag beszélő viszony sem volt a két fél között. Ezt sikerült most néhány hét alatt annyira helyreállítani, hogy már ilyen megállapodások megkötése is lehetővé vált.

Ez az eset is azt bizonyítja, hogy ha nem hatalmi arroganciával és gőggel közelítünk minden kérdéshez, hanem az együttműködés és a megoldás szándékával, akkor gyorsan lehet érdemi eredményeket elérni - fogalmazott. Mint írta, azért is látogatnak a héten Magyar Péterrel és a kormány több tagjával Bécsbe, hogy ennél még nagyobb és fontosabb ügyekben is új alapokra helyezzék a kétoldalú kapcsolatokat.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....