repülő autók

Otthon barkácsolt repülő autó: katasztrófa lett a vége (videóval)

2023.03.19.

A próbaút egyben az utolsó is volt.

 

A harmincon túli korosztály biztosan emlékszik a Kockásra. És ismerős lehet ez a mai gyerekeknek is, hiszen a képregényfüzet újra kapható. Hát én ebben az ikonikus gyereklapban láttam először repülő autót.

Aztán Pif és Herkules kalandjai után a Jetson család ejtett ámulatba, különösen George apuka autója, amivel bárhonnan könnyedén felszállt, kifutópálya nélkül, aztán a kompakt kis járgányt összecsukta és vitte magával egy aktatáskában.

Hatvan év is eltelt az utópisztikus sorozat óta, és ha a kézitáska nagyságúra összecsomagolható autónál még nem is tartunk, a repülő autókra komoly kísérletek folynak, a közlekedésben a következő ugrás valószínűleg az égi sztrádák benépesítése lesz.

Képernyőfotó: Az ötödik elem c. filmből

Például egy svéd cég már piacra dobta a maga szerkezetét, nem nehéz megjegyezni a nevét, ez a Jetson One. És a repülő masina kelendő, az idei évre már nem is tudnak rendelést felvenni, aki most vásárol, az legkorábban 2024-ben ülhet be a saját eVTOL-jába (electric vertical take-off and landing).

De van, aki nem tud addig várni. Inkább otthon barkácsol. És úgy jár, mint Ikarosz. Csak éppen nem a naphoz került túl közel, annyira nem sikerült jól a DIY munka, hogy oly magasra szárnyaljon vele, mint a görög mitológiai ifjú. De a végeredmény katasztrofális lett.  

Képernyőfotó az otthon barkácsolt repülő autót megörökítő videóról

A próbaútról készült video itt megtekinthető: https://www.automoto.it/news/di-nuovo-l-auto-volante-questa-idea-finisce...

Ez a kis sárga autó, amelyre propellereket szereltek, egy másik jármű által vontatva próbált felszállni, majd pár méter után lezuhant. 

Képernyőfotó az otthon barkácsolt repülő autót megörökítő videóról

Ennél még a bő 70 évvel ezelőtti első kísérletek is sokkal biztatóbbak voltak. Hiszen a repülő autó nem mai fantazma, már egy 1949-es filmhíradó is beszámolt sikeres repülésről. Igaz, hogy ott az autóra repülés előtt fel kellett csatolni a szárnyakat, landolás után meg leszerelni róla, de a próba jól sikerült.

Szóval, háromnegyed évszázad eltelt az első komoly póbálkozások óta és most már igazán a küszöbön kopogtat az új éra. Még egy kis türelem (no, meg spórolás), hogy úgy repkedjünk, mint Anakin Skywalker és akár a szomszéddal vívott, heves podracer-versennyel üssük agyon a délutánt. 

És reméljük, a fejlesztésekkel párhuzamosan készül az ide vonatkozó légi közlekedési szabályzat is!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Kimi Antonellinek oka van az ünneplésre Montrealban! Az olasz megszerezte negyedik egymást követő....
2026.05.24
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hihetetlen múzeumi történet. ..
2026.05.24
Többször elsiratták, pedig igazi versenyvér folyik ereiben, ahogy a legújabb modellben is. ..
2026.05.24
Több bejelentés is érkezett, hogy az autópályán horrorkaraván közlekedik. Az M35-ös sztrádán a....
2026.05.24
Lábbeli- és ruhamustra rendőri szemmel.    ..
2026.05.24
A dán játékgyártó Speed Champions sorozata a sportautó első generációjával bővül – a különleges....
2026.05.24
Folytatódik sorozatunk, ahol az idén húszéves modelleket gyűjtöm össze, hogy meséljek egy kicsit....
2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....