Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság

Ötven helyett ennyivel kell menni a 140 ezer forintos bírsághoz

2025.10.15.

A gyorshajtóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma 468 ezer forint.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2194-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Három sofőr 140.000 forintos bírságra számíthat: ők 50 km/h helyett 100-zal, 101-gyel és 103-mal hajtottak.

A vármegyékben egy hét alatt 71 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben huszonhatan sérültek meg. Az egyenruhások 25 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük hárman okoztak balesetet. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.

A gyalogosok – a két keréken közlekedők mellett – a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, hiszen védelmüket semmilyen külső eszköz nem látja el. Elütésük során a legtöbb esetben bekövetkezik a személyi sérülés, és csak annak a súlyossága a kérdés. Ez a különös sérülékenység indokolja, hogy a közlekedés több résztvevője kiemelten figyeljen rájuk. Azonban a gyalogosoknak is vannak kötelezettségeik.

Múlt hétfőn este Kecskeméten, a Batthyány utcán egy 82 éves asszony át akart menni a négysávos úton, de ehhez nem a kijelölt gyalogos átkelőhelyet választotta. Áthaladása során egy autós nekiment, a idős nő pedig súlyos sérülést szenvedett. Kérünk minden gyalogost, ha van a közelben, belátható távolságon belül zebra, válassza azt az úton történő átkeléshez!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....