korrupció

Korrupció a műszaki vizsgaállomáson: 58 ember ellen emeltek vádat

2023.01.05.

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken egy műszaki vizsgaállomáson történt korrupciós ügyben - írja az MTI.

A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől.

A gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők a gördülékeny vizsgáztatásért rendszeresen fizettek a vizsgabiztosoknak alapdíjnak tekinthető vesztegetési pénzt; az 5000 forintos alaptarifát - műszaki hibák esetén - további összeggel egészítették ki - írták.

A 39 ügyintéző majdnem 58 000 autót érintően, mintegy 300 millió forint korrupciós pénzt adott át 16 vizsgabiztosnak; ők a pénzt egymás között elosztották, így naponta több tízezer forinttal lettek gazdagabbak.

A vizsgabiztosok a korrupciós tevékenységükről tudomással bíró és a vizsgaállomáson dolgozó további négy hivatalos személynek a hallgatásukért cserébe részesedést adtak az átvett vesztegetési pénzből - tették hozzá.

Közölték azt is, vádiratában az ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést, végleges hatályú közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, az ügyintézők többsége pedig egy-két millió forintos pénzbüntetésre számíthat.

Megjegyezték, hogy több olyan kormánytisztviselő is volt, akinek balatoni ingatlanát, illetve nagyobb értékű új autóját lefoglalták, és szinte mindegyiküknél talált az ügyészség készpénzt, illetve értékpapír- vagy befektetési számlán lévő többmilliós megtakarítást is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....