BMW

Óvatosan frissült a 6-os BMW

2014.12.11.

A bajorok nagy kupéja takarékosabb motorokat és jobb minőségű belső teret kapott, de kívülről alig változott.

A BMW lerántotta a leplet a 6-os kupé modellfrissítéséről, amit hivatalosan a januári Detroiti Autószalonon láthat majd a közönség. A frissítés mindhárom karosszériaváltozatot, a kupét, a kabriót és a négyajtós GranCoupét is érinti, csakúgy, mint az M6-os változatokat. Bár első látásra nehéz észrevenni, a BMW új lökhárítókat, módosított „vese” hűtőmaszkot, szériában LED-es fényszórót adott a 6-os szériának, emellett a könnyűfém felniket és a színválasztékot is áttervezték.

A korábbi kritikákra reagálva jobb minőségű anyagokból építették meg a belső teret, az extralistán megjelent a kéttónusú bőrkárpitozás és a legújabb generációs Head Up Display is. Nem változott a motorkínálat, de az erőforrások valamivel tisztábbak lettek, így a fogyasztás javult pár százalékkal. A benzinmotorokhoz széria lett a sportkipufogó, amelyben a speciális flepnik kinyitása sportosabb hangzást eredményez.

A legolcsóbb motor a 320 lóerős, háromliteres turbó, ezt követi a 4,4 literes, 450 lóerős ikerturbós V8-as, amely a korábbinál 0,3 másodperccel hamarabb, 4,6 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra a nagy kupét. Megmaradt a háromliteres, 313 lóerős duplaturbós dízel is a kínálatban, amelyet 640d néven árusítanak. Minden motorhoz széria a nyolcfokozatú automataváltó, és minden motorhoz rendelhető felárért összkerékhajtás, ami 75 kilogrammal növeli meg a kocsi tömegét.

Az M6-os 560 lóerős 4,4 literes turbómotorja változatlan formában készül tovább, ezzel a motorral a BMW kupéja képes elérni a 305 km/h végsebességet, ha megrendelik hozzá a Competition csomagot, amely a leszabályozás kiszedésén kívül 15-tel több lóerőt, módosított futóművet, közvetlenebb kormányzást és egyedi, 20 colos felniket is tartalmaz. A többi modelltől eltérően az M6-os kizárólag hátsókerék-meghajtással és hétfokozatú duplakuplungos váltóval készül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
A Volkswagen idén ünnepli a Golf GTI születésének 50. évfordulóját, és a jubileum alkalmából újra....
2026.02.28
A kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben....
2026.02.28
A Gran Turismo 7 játékszoftvert fejlesztő Polyphony Digitallal való együttműködés keretében a kínai....
2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....
2026.02.28
Az új, 272 lóerős konnektoros hibrid hajtás a kombihoz nem választható. ..
2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....
2026.02.28
Miért fontos, hogy vagyontárgyaink valódi értéken legyenek biztosítva, és miért ne spóroljunk a....
2026.02.28
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton a közösségi oldalán azt írta, feltöltődött, tele....