üzemanyag

Palagázból és pezsgő ásványi vizekből metanolt

2013.10.27.

Magyarországon palagázból és pezsgő ásványvizekből nehéz járművek maghajtására alkalmas üzemanyagot, metanolt lehetne előállítni - mondta helyi idő szerint szombaton Los Angelesben az MTI-nek Oláh György Nobel-díjas kémikus.

A világhírű tudós azután nyilatkozott, hogy a nyugati parti amerikai nagyvárosban találkozott Áder János köztársasági elnökkel, aki öt észak-amerikai régió magyar közösségét keresi fel az 1956-os forradalom évfordulójának alkalmából.

Oláh György elmondta: egyebek között arról beszélgetett az államfővel, hogy hogyan lehetne az olajat helyettesíteni és üzemanyagot termelni olyan összetevőkből, amelyek fellelhetők Magyarországon.

Amiből Magyarországon van sok, az pezsgő meleg víz és palában feszívott földgáz. Mindkettőt fel lehet használni egy új folyékony üzemanyag gyártására - nyilatkozott a professzor.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország kedvező természeti adottságait már a rómaiak is kihasználták, akik fürdőt építettek Aquincumban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a pezsgő meleg vízre alapozva Izlandon egy profitalapú metanolgyárat hoztak létre.
    

Áder János köztársasági elnök találkozik Oláh György Nobel-díjas kémikussal Los Angelesben  október 26-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

"A nagy különbség az, hogy ez az Izland kis sziget az Atlanti-óceán északi részén, míg Magyarország Európa szívében fekszik" - mondta Oláh György.

Azt mondta, az általa és a munkatársai által elvégzett kutatás-fejlesztések lehetővé teszik a Makónál talált palagáz felhasználását.

Kitért arra, hogy a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) kidolgozták annak a módját, hogy hogyan lehet metanolt nehéz járművek, akár mozdonyok meghajtására, univerzális üzemanyagként felhasználni.  

"Magyarország ebbe bele tudna kapcsolódni, mert a természet által adott körülmények között ez Magyarországon megoldható. Ha Izlandon megoldható lett az, hogy metanolt gyártanak bugyborékoló meleg vízből, akkor lehet Magyarországon is ezt csinálni, és lehet a palában lévő földgázból is csinálni" - nyilatkozott Oláh György.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.16
Nagyon valószínű, hogy bestsellere lesz a kínai piacon a Huawei és a Chery koprodukciójában készült....
2025.02.16
Meghaladta az ötezret a vállalati e-autó programra beérkezett kérelmek száma. A gazdasági....
2025.02.16
Az új A6-os érkezésével elköszönhet a kedvelt Audi szedán. ..
2025.02.16
Metróbuszok és új éjjel-nappali járatok, a külső kerületben élő budapestiek kényelmesebb és....
2025.02.16
A Toyota walesi pilótájának előnye a csapattársával, Kacuta Takamotóval szemben mindössze három....
2025.02.16
Tavaly újra emelkedett azoknak a vasúti baleseteknek a száma, amelyek a vasúttársaságnak fel nem....
2025.02.16
A selejt mennyiségének csökkentését és a gyártási hatékonyság növelését teszi lehetővé az....
2025.02.16
A Ford Ranger 2024-ben immár tizedik egymást követő évben volt Európa legkelendőbb pickupja. 43,6....
2025.02.16
Alagútban sokkal veszélyesebb közlekedni, mint a nyílt úton, ezért fontos tudni a szabályokat és a....
2025.02.16
A Toyota Mobility Foundation a franciaországi Vichy városával összefogásban olyan, több lábon álló....