Párizs

Párizsból kitiltják a SUV-okat, ha elfogadják a polgármester törvénytervezetét

2024.11.18.

Párizs polgármestere azt tervezi, hogy betiltatja a nagyobb SUV-okat a francia fővárosban. Anne Hidalgo erről törvénytervezetet nyújt be, mert úgy véli, hogy nagy sportterepjárók jobban szennyezik a környezetet, és több balesetet okoznak, mint a kisebb autók.

A helyi sajtó szerint Hidalgo olyan törvényjavaslatot terjeszt be a francia szenátusba, amely felhatalmazást adna a városi tanácsnak meghatározott személygépkocsik kitiltására a város területéről. Párizs szocialista párti polgármesterének és Ian Brossat kommunista párti párizsi szenátornak a kezdeményezése egyelőre csak az első intézkedés lenne a nagyobb személygépkocsik, elsősorban SUV-ok teljes kitiltására a város utcáiról.

A francia fővárosban már néhány hete hatályban van az rendelet, amely értelmében a nagy SUV-ok tulajdonosainak háromszor nagyobb parkolási díját kell fizetniük, mint a kisebb, kompakt autók tulajdonosainak (18 euró óránként, szemben az óránkénti 6 euróval). Párizs központját – nagyjából két és fél négyzetkilométeres területet – teljesen autómentesítették, s az autósok csak akkor hajthatnak be oda, ha a környéken dolgoznak, bevásárolni, étterembe vagy múzeumba mennek.

„Kétségtelenül vannak olyan vidéki régiók, ahol szükség van ilyen autóra. Egy olyan városban, mint Párizs, amely Európa legsűrűbben lakott városa, nincs szükségünk ilyen típusú járművekre” – érvelt az új törvénytervezet mellett Brossat.

A törvényjavaslat a 1,7 tonnánál nagyobb tömegű benzines és dízelmotoros járműveket, valamint a két tonnánál nagyobb tömegű elektromos autókat érinti. Kifejezett célja a zsúfoltság és környezetszennyezés enyhítése, a közlekedésbiztonság javítása, a kerékpározás fejlesztése és a gyaloglás népszerűsítése. A törvénytervezet benyújtását azzal is összefüggésbe hozzák, hogy nemrégiben egy 27 éves kerékpárost gázolt halálra – a bírósági ítélet szerint szándékosan - egy Mercedes-Benz terepjáró.

Parizs lakosainak egyharmada birtokol vagy lízingel autót, és az autók negyede SUV, amely típus a világ sok szegletében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A jogszabálynak szinte minden nagyobb testű SUV áldozatul esne, beleértve például a DS7, a BMW X7 és Kia EV9 modellt. De azért vannak a készülő regulában bizonytalanságok. Nem világos például, hogy vonatkozni fog-e a BMW M5-re, amely ugyan nem SUV, de 2,4 tonnát nyom.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..