Peking

Pekingi szmog - A vörös riasztás ellenére sem javul a helyzet

2015.12.08.

- Pekingben a légszennyeződés mértéke igazolta a hétfőn kiadott vörös riasztás szükségességét, ám a szmog-riadó legfelsőbb fokával járó korlátozások csak az utak forgalmán és a közösségi közlekedésben résztvevők számában mutatkozott meg, a levegő minősége egyelőre nem javult.

A levegő szennyezettségének egészségre káros mértékét kifejező mutató (AQI) kedden tartósan 300 feletti értékeket mutatott, aminél valószínűleg csak rosszabb lett volna a helyzet, ha nem állítják le az autóforgalom felét, nem állítják le teljesen, vagy részlegesen gyárak, üzemek ezreit és építkezések százait. Hivatalos jelentések szerint egész Észak-Kínában rossz a helyzet, a szomszédos Hopej tartomány Honsuj városában például az 500-as értéknél "kiakadt a műszer".

Sanhszi tartomány egyik autópályáján a sűrű szmog miatt lecsökkent látótávolság miatt 33 autó rohant egymásba. A baleseteknek hat halálos áldozata és négy sérültje van. A keleti Csöcsiang tartományban szintén a füstköd miatt a hangcsoui nemzetközi repülőtér 70 légi járatot csak késésekkel tudott elindítani.


Pekingben az iskolák nagy részében szünetelt a tanítás, az óvodákban nem voltak foglalkozások, arra kérték a lakosságot, hogy aki csak teheti, maradjon zárt térben. A szobákban, irodákban azonban az elvileg zárt ajtók és ablakok mögött, a légtisztító berendezések működése ellenére is a levegő kaparja az ember torkát és csípi a szemét.

A különböző mikroblogokon, online csevegőprogramokon reggel közzétett fényképeken úgy látszott, mintha a buszmegállókban hosszabb lett volna a sor, a metrókban pedig a megszokottnál is nagyobb a tömeg. Az új helyzetben naponta körülbelül 2 millióval több pekingi veszi igénybe a tömegközlekedést, ezért sajtóhírek szerint délelőtt a szokásos mennyiségen túl több mint 840 buszt és a 15 vonalon 53 metrószerelvényt helyeztek forgalomba. A pekingi buszok közül csaknem 8200 működik valamilyen "tiszta energiával".


Kedden a Hszinhua hírügynökség jelentésében az átlagos PM2,5-ös szennyezettség értékét Peking belvárosában 230 fölé tette. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása az egészségügyi határértéket 25-nél húzta meg. Az állami média idézte Csang Kao-li első miniszterelnök-helyettest, a kommunista párt politikai állandó bizottságának tagját, aki egy értekezleten a Peking-Tiencsin-Hopej térség összehangolt fejlesztésének szükségességét hangsúlyozta.

Mint mondta, egyes kevésbé fontos hatáskörrel járó testületeket a szomszédba kell áthelyezni, áttörést kell elérni a közlekedés integrálásában, a környezet védelmében és az ipar korszerűsítésében, az úgynevezett zöld fejlesztésben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....