lemondás

Pénzügyi szabálytalanság miatt visszalép a Nissan vezére

2019.09.09.

Szabálytalan, túlzott mértékű javadalmazása miatt lemond posztjáról a Nissan Motor Co. elnök-vezérigazgatója Hiroto Saikawa.

Vállalati belső források tájékoztatása szerint Hiroto Saikawa vasárnap jelezte lemondási szándékát pontos határidő nélkül a Nissan vezetőségének, miután a napokban kiderült, hogy szabálytalan módon, a cég részvényének árfolyamához kötött javadalmazása folytán, túlzottan magas jövedelemhez jutott. A sajtót tájékoztató céges belső forrás szerint a vezetés nem ért egyet az elnök-vezérigazgató távozásával, a cégvezér így mindaddig a posztján marad amíg kiválasztott utódja meg nem kapja a részvényesek közgyűlésének jóváhagyását.

- Mindent megteszek amit (a vezetői poszton) még meg kell tennem, és gondoskodom a mihamarabbi utódlásról - jelentette ki Hiroto Saikawa hétfőn tartott sajtótájékoztatóján. Javadalmazásáról szólva úgy fogalmazott, hogy "az nem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna". Cáfolta azonban, hogy tudomása lett volna a szabálytalanságról. Közölte: a jogtalanul felvett összeget visszafizeti az autógyárnak. Értesülések szerint a Nissan igazgatótanácsa hétfőn ül össze a túlfizetést eredményező pénzügyi szabálytalanság megvitatására, és egy esetleges fegyelmi eljárás lefolytatására.

Hiroto Saikawa 2017 áprilisa óta tölti be a Nissan vezérigazgatói posztját és Carlos Ghosn korábbi cégelnököt 2018 novemberi letartóztatása után váltotta fele posztján. Carlos Ghosnt pénzügyi szabálytalanságok és a Nissan pénzügyi felügyeletnek benyújtott jelentéseiben a ténylegesnél alacsonyabbnak feltüntetett jövedelme miatt tartóztatták le.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....
2026.04.09
A BMW Group vadonatúj, innovatív hidrogéntankot fejlesztett ki a BMW iX5 Hydrogen modell számára,....
2026.04.09
Nem csak Amerikában, de itt Európában is egyre nagyobb gondot jelent a globális felmelegedéssel....
2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet a reciklálás is....
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....