olajipar

Pert nyert Románia az amerikai Chevron olajipari cég ellen

2018.02.03.

Románia javára ítélt a párizsi döntőbíróság a Chevron által indított kártérítési perben, így az amerikai olajipari vállalatnak kell a román törvények megsértéséért 73,5 millió dollár (18,3 milliárd forint) kártérítést kifizetnie az országos ásványkincshatóságnak (ANMR) egy koncessziós ügyben 

Ezen felül a román alapkamatot nyolc százalékkal meghaladó kamat kifizetésére kötelezték a Chevront, amit a 2014 novembere óta a kártérítés majdani kifizetéséig eltelt időszakra számolnak fel.

A párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mellett működő kereskedelmi döntőbíróság szerint a Chevron nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit. A Chevron 2011-ben kötött koncessziós szerződéseket, hogy három dobrudzsai térségben - Costinesti, Vama Veche, illetve Adamclisi települések közelében - kőolaj- és földgázlelőhelyek azonosítása érdekében végezhessen próbafúrásokat.

Három év múltán közölte az ANMR-vel, hogy lemond a három koncesszióról, a román hatóság azonban nem volt hajlandó kibocsátani a koncessziós szerződés lezárásáról szóló dokumentumokat, mert a Chevron nem fizette ki az úgynevezett "minimális kitermelési program" elvégzéséhez szükséges összegeket.

A Chevron 2015-ben a párizsi döntőbírósághoz fordult, amely most a román államnak adott igazat.

Az amerikai vállalat korábban palagáz-lelőhelyeket is megpróbált feltérképezni Romániában, de 2015-ben úgy döntött, hogy kivonul az országból. A szénhidrogén-termékek világpiaci árának visszaesése mellett a Chevron lépése azzal állhat összefüggésben, hogy palagáz-projektje heves ellenállásba ütközött Romániában környezetvédő és településeiket féltő helyi lakosok részéről. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai szorításba:....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..