modellautó

Peugeot Hyperbattle, avagy verseny a játékasztalon

2024.06.23.

Az autózás világában meglepő partnerséget kötött a Peugeot és a Lego. Egy különleges verseny erejéig összefogtak, s szórakoztató, játékos formában mutatták meg mindkét márka erősségeit.

Amióta világ a világ, a gyerekek imádnak játszani. Amióta pedig létezik az automobil, a gyerekek imádnak a játékautókkal játszani, hiszen megragadja fantáziájukat. Melyikük ne szeretné magát egy száguldó versenyautó volánja mögé képzelni, érezni a sebességet, hallani a motor bőgését?

Az pedig tudományos tény, hogy amikor a gyerek kisautóval játszik, akkor önkéntelenül is sok olyan szenzoros stimulánst ad magának a látvány, a hang és a tapintás terén, amely már fiatal kortól kezdve elősegíti az érzékek fejlődését. A játék tehát nemcsak felhőtlen szórakozás és öröm, hanem tanulás és fejlődés is.

A játék és a játékosság – persze a szigorú műszaki fegyelem és a mérnöki precizitás betartása mellett – bizonyos mértékig az autógyárakra is jellemző. A formatervezők ugyanis a szó legszorosabb értelmében alkotók, akik bizonyos keretek között játszanak a vonalakkal, formákkal, sőt, az utastérben az anyagokkal, színekkel is, miközben igyekeznek valami egyedit és megismételhetetlent teremteni.

A Peugeot-ra pedig egész történelme során jellemző volt, hogy nagy hangsúlyt fektetett modelljei esztétikai értékére. További nagyon fontos és állandó eleme a Peugeot történetének a versengés szelleme és a győzni akarás.

Ezeket a nemes hagyományokat és vezérelveket szem előtt tartva a Peugeot németországi vezérképviselete olyan esemény szervezése mellett döntött, amelybe bevonta a világ egyik legismertebb játékgyártóját, a Lego-t. A Lego dán vállalat, amelyet 1932-ben alapítottak, s mára olyan széles a termékpalettájuk, hogy nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is kínálnak építhető modelleket. Maga a Lego szó egyébként a dán „leg godt” szavak összevonásából ered, amely azt jelenti, hogy egy jót játszani.

A műanyag építőkockák nagymesterei időközben életre hívták a Lego Technic ágazatukat, amely különböző járművek és gépek modelljeit kínálja darabokban, amit aztán a márka tinédzser vagy akár felnőtt rajongói órákon át szerelhetnek össze. Amikor pedig a munka elkészült, a jól végzett munka öröme mellett egy komplett játékot tudhatnak magukénak.

A Peugeot és a Lego összefogása különleges versenyt hozott létre. Alapos válogatást követően hatfős mezőnyt állítottak össze, a feladat pedig az volt, hogy a Lego Technic kínálatában kapható Peugeot 9x8 Hypercar versenyautó modelljét kellett összeállítani a lehető legrövidebb idő alatt. A verseny formátuma azonban több csavart is tartogatott. Egyrészt a hat versenyző közül csak öten voltak „amatőrök”, a hatodik, Pascal Lenhard igazi Lego-összeszerelő profi, aki 2019 óta szervez Lego-összeszerelési workshopokat, illetve a Lego-építésnek szenteli munkanapjait. Másrészt a versenyzők nemcsak egymással, hanem az idővel is versenyeztek.

A maximum ötórásra tervezett időtartam közben a második órától kezdve minden óra végén szünetet tartottak, s elbúcsúztak attól a versenyzőtől, aki a legkevésbé haladt előre a modell Peugeot 9X8 versenygép összeszerelésében.

Az öt amatőr versenyző közül hárman erősen kötődtek a Legohoz. Egyikük például már szerepelt a német RTL csatorna Lego Masters Allstars versenyén, és második helyen végzett. Egy másik versenyző félig-meddig hazai pályán játszott, hiszen korábban már megvásárolta a Lego Technic Peugeot 9X8 Hyperautót, majd sok munkaórával összeszerelte.

A harmadik amatőr versenyző gyerekkora óta legózik, ma már saját Tik-Tok csatornája van, a hol több mint hatezer követőjével együtt osztoznak a legózás örömében és tapasztalataiban. A csapat egyetlen hölgytagjának erős a kötődése a Peugeot-hoz, hiszen kiskorában rengeteget utazott édesapja Peugeot 405-ösében, s a mai napig szereti a márkát. A mezőnyben helyet kapott még egy jelenlegi Peugeot-tulajdonos is, aki egy új 308-ast vezet.

Magát a viadalt, a Stellantis egyik németországi formatervezési csarnokában, Rüsselsheimben rendezték meg. A sok érdeklődőre tekintettel a közönség nem a helyszínen nézhette a versenyt, hanem a Peugeot és a Lego közösségi médiás csatornáin követhette a versenyzők előrehaladását. A jól bevilágított csarnokban minden résztvevőnek hatalmas asztal állt rendelkezésére.

A verseny a modellautó dobozainak felbontásával indult meg, majd következett a hosszas munka a Lego által mellékelt összeszerelési útmutató segítségével. Egy-egy ilyen Lego Technic modell összeállítása nehéz és komoly feladat, hiszen maga a modell nem kevesebb, mint 1.775 darabból áll, azaz rengeteg helyen lehet hibát véteni, ha egy építőelem rossz helyre kerül vagy kimarad az építés során.

A Lego Technic modellautó igyekszik a lehető legjobban hasonlítani az igazi versenyautóra, ezért rendkívül bonyolult játék. Az 1:10-es arányú modell 50 cm hosszú, szélessége 22, míg magassága 13 cm. A Lego tervezői még arra is ügyeltek, hogy a modellautó összerakásakor meg kelljen alkotni a V6-os motor modelljét, amely hibrid akkucsomaghoz kapcsolódik.

A kerekek természetesen elfordíthatók a modell utasterében lévő volánnal, ám mivel a Lego alapvetően játék, a modellautó tetején is van egy kormány, amelynek segítségével könnyen lehet tolni és irányítani a játékautót. Az ajtók természetesen nyithatók, sőt, még a futómű is valódi, azaz engedi a kerekek ki-, és berugózását. Mivel a WEC versenysorozat Le Mans-i 24 órás futamán a Peugeot 9x8 Hyperautónak éjszaka is száguldania kell, a Lego Technic foszforeszkáló matricákkal teremtette meg a világító fényforrások illúzióját a modellautón.

Maga a verseny formátuma is tartogatott kihívást, hiszen a versenyzők számára rendelkezésre állt egy-egy joker, azaz egy segítség – vagy éppen nehezítés az ellenfelek számára - az építés folyamatában. A joker alkalmazását az online felületek nézőinek szavazatai alapján alkalmazták, s végül öt óra elteltével jutottak el oda, hogy hatból csupán két versenyző maradt állva. Ők vívhatták a döntőt, s ekkorra már az is eldőlt, hogy kettejük teljesítménye és gyorsasága ért nyereményt.

Az egyik díj az volt, hogy a Peugeot meghívta a második helyezettet és kísérőjét Le Mans-ba, ahol a Peugeot 9x8 Hypercar részvételével június 15-én rendezték a WEC 2024-es szezonjának egyik ikonikus és kétségkívül legnagyobb hagyományokkal bíró futamát, a Le Mans-i 24 órás versenyt. A meghívottak bemehettek a Peugeot VIP termébe is. Az első díjat végül Stephan Suhr nyerte meg, aki négy óra tizenegy perc alatt szerelte össze a Lego Technic Peugeot 9x8 Hyperautót. Jutalma egy kétszemélyes görögországi utazás a Peugeot Ocean Trophy eseményen.

A hajók Athénban bontottak vitorlát, majd egy héten át az Égei-tenger legszebb részein haladtak. A regatta célja a figyelemfelkeltés a fenntarthatóbb világ megteremtésére; megmutatja, hogy lehetséges környezeti szempontból felelősebb módon, alacsony emisszióval utazni, valamint hangsúlyozza, hogy mennyire fontos megvédenünk a tengerek élővilágát. A regatta utasait a reptérről elektromos Peugeot autókkal szállították a kikötőbe, s a hajózás végül június 8-án, azaz az Óceánok világnapján ért véget.

A közönség szavazati alapján végül a harmadik helyezett is díjat nyert, ő egy Lego Technic Peugeot 9x8 Hyperautó modellt vihetett haza, amelyet a WEC sorozatban induló Peugeot-csapat pilótája, Nico Müller írt alá.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.15
Az idei első félévben 0,4 százalékkal több motorbenzin és 0,5 százalékkal több gázolaj fogyott a....
2025.07.15
Továbbra sem fiatalodik hazánk járműállománya, és tény, hogy fejünkben az új, modern autónak....
2025.07.15
Kigyulladt egy szeméttelep, a tűzoltás idejére zárták le az utat. ..
2025.07.15
Úgy tűnik, hogy nem csak a Jaguar, de a Bentley is drasztikus formákkal képzeli el elektromos....
2025.07.15
Ahogy a kutya és a gondozott kert, úgy a gyerek és a tiszta autó sem kompatibilis egymással. A....
2025.07.15
Stratégiai terjeszkedés Kelet-Európában a globális növekedési stratégia részeként – írja honlapján....
2025.07.15
A rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és különféle speciális szolgálatok munkájából kapnak ízelítőt....
2025.07.15
A BMW Art Cars kollekció és a BMW 3-as sorozat fennállásának 50. évfordulóját a Le Mans Classic....
2025.07.15
Az AutoWallis Csoport 3,4 százalékkal növelte gépjármű-értékesítését az első fél évben, elsősorban....
2025.07.15
Leszállt az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX....