e-mobilitás

Peugeot: irány az elektromobilitás (és a prémium)

2021.08.09.

A Peugeot itthon kínált modelljei közül hét típus kapható tisztán elektromos, vagy hibrid hajtáslánccal. Jövőre tovább bővül az e-kínálat: újabb, hatékonyabb akkus változatok lépnek színre, jön az új, C-osztályos 308-as, ráadásul mindezt úgy, hogy Peugeot még inkább a prémiumos felszereltség irányába kívánja eltolni négykerekűinek kivitelét.

Szerző: Heimer György

Már nálunk is kapható a Peugeot új csúcsmodellje, az 508 PSE (Peugeot Sport Engineered) sportlimuzin. A lapos, elnyújtott karosszériájú, erősen áramvonalazott konnektoros plug in hibrid prémiumosan elegáns és nagyon tud menni. Álló helyzetből 5,2 másodperc alatt van fenn „százon”, 3 másodperc kell ahhoz, hogy az óránkénti 80 kilométeres sebességről felgyorsuljon 120-ra, a végsebesség pedig 250 km/óra. E teljesítményről a 360 lóerős összteljesítményű hajtáslánc gondoskodik. A 200 lovas, 1,6 literes benzinmotor mellett az első tengelyen egy 110 lóerős villanymotor, a hátsón egy további, 113 lóerős elektromotor dolgozik össze, az erő pedig egy 8 fokozatú automata sebességváltón át jut a kerekekhez. A négykerékhajtású csúcshibrid – akár 140 km/h sebességgel hajtva – 42 kilométert tud tisztán elektromosan megtenni, a márka által megadott kombinált benzinfogyasztás pedig alig több két liternél száz kilométerenként.

Ám a közel 24 millió forintos vételár tájékán startoló 508 PSE egyfajta látványosság, mintegy megtestesíti a Peugeot nagyratörő céljait. Vagyis azt, hogy az oroszlános márka is mindinkább maga mögött hagyja a hagyományos belső égésű technikát, s nagy riválisaihoz hasonlóan egyre nagyobb tempóban áll át az e-mobilitásra – minden fontosabb kategóriában már ma is kínálnak valamilyen villanyos meghajtást. Alighanem ezt volt az egyik legfontosabb üzenete annak a július végi eredményismertető-sajtótájékoztatónak, amelyen a márka hazai importőrei amolyan ízelítőül felvonultatták a Peugeot néhány e-modelljét. Ezek között szerepel a 2020-ban az év autójának megválasztott e-208-as szupermini teljesen elektromos változata, valamint az e-2008-as e-suv. Mindkét kisautó – WLTP ciklus szerint – egy töltéssel több, mint 300 kilométert tud megtenni, és félóra alatt 80 százalékra felnyomható a töltöttségi színt (100 kW-os, egyenáramú töltőoszlopról). Újabb ajánlat, hogy a kurrens 3008-as városi terepjárót, továbbá az 508-as limuzint és annak SW jelű kombiváltozatát konnektorról tölthető (plug in) hajtással kínálják. Közülük a 3008 Hybrid4 jelű típus 300 lóerős, és elektromos üzemmódban közel 60 kilométert tud megtenni. De nemcsak személyautókból, hanem a haszonjárművek frontján is kínálnak villanyost. A pickup méretű Rifter/Partner, valamint az Expert/Traveller kishaszonjármű, illetve kisbusz is választható hibridhajtással, jövőre pedig megérkezik a nagyobb méretosztályú e-Boxer is.

Az elektromobilitási erőfeszítések már visszatükröződnek az értékesítésekben. Túl azon, hogy az európai piacokon a Peugeot márka a legnépszerűbbekhez tartozik és az év első felében eladott 423 ezer jármű 34 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi hasonló időszakhoz képest, az e-típusok részaránya az eladásokban 13 százalék és az e-208-as, 2008-as a második legnépszerűbb a vén kontinensen, az eladott villanyos minik sorában. Ami a hazai értékesítések kérdéskörét illeti, a pandémia igencsak megcibálta a tavalyi forgalmazást, de a márka még így is tudta növelni az eladott gépkocsik számát. Ez többi között annak is köszönhető, hogy keresett modellnek bizonyult a nagycsaládosok számára 2,5 millió forintos állami támogatással elérhető 5008-as, főként annak hétüléses változata – mondta Bálin Zsófia a magyar Peugeot márkaigazgatója. Az idei év első felében eladott 1934 járműből 1151 a személyautó, 783 pedig haszonjármű, ami 2,5 százalékos piaci részesedésnek felel meg. 2021 első félében 190 haszongépjárművel több kelt el, ami növelte a márka súlyát ezen a piacon, elérve a 6,4 százalékos piaci részesedést. A hazai Peugeot-összforgalomból a környezetbarát elektromos és hibridek 5 százalékkal részesedtek.

A Peugeot a Stellantis cégcsoport tagjaként (a Stellantis ez év elején a Peugeot-Citroen-Opel, továbbá a Fiat-Chrysler cégcsoport fúziójából ez év elején jött létre, és a világ negyedik legnagyobb autóipari konglomerátuma) az elektromobilitás élvonalában akar haladni – hangsúlyozta Mocsai Zoltán, a márkaimportőr marketingvezetője. Mint mondta, a Stellantis égisze alatt már javában dolgoznak azokon e-platformokon, amelyek hatótávja méretosztályoktól függően már 400-800 kilométer között mozog, jóllehet erre még bizonyosan néhány évet várni kell. Ami bizonyos, hogy jövőre jön az új 308-as, 80 kilométerre növekedhet a tovább tökéletesített plug in hibridek hatótávja, s közben az is kiemelt cél, hogy a Peugeot még inkább a prémium kategória felé tolja modellpalettáját.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....