Peugeot

A Peugeot a legtisztább európai autómárka!

2019.04.04.

A 2018-as CO2-kibocsátási flottaátlagot nézve minden más európai márkánál jobb eredményt ért el a Peugeot. A francia konszern új hibrid és elektromos modelljeinek bevezetésével idén további javulásra lehet számítani.

Tízévnyi folyamatos és intenzív csökkenés után 2017-ben stagnált, majd tavaly érezhetően növekedni kezdett az európai újautó-piac átlagos CO2-kibocsátása. A tendencia két fő oka: a dízel üzemű modellek iránti érdeklődés visszaesése, valamint a szabadidőjárművek egyre nagyobb arányú elterjedése.

Tavaly a teljes európai forgalomnak már csak 36 százalékát tették ki a dízel üzemű személyautók, miközben a benzinmotoros modellek részaránya 57 százalékra nőtt, derül ki a JATO Dynamics elemzéséből.  Ami a crossoverek térnyerését illeti, tavaly 18 százalékkal növelték eladásaikat (5 335 370 darab) egy alapvetően mozdulatlan piacon, szinte pontosan megismételve 2017-es előretörésüket. Ez azt jelenti, hogy a 2017-es 29,4 százalékkal szemben ma már az újautó-eladások 37,2 százalékát adják a szabadidőjárművek – írja a JATO adataira hivatkozva az Automotive News Europe.

Ez a trend a Peugeot eladásaiban is érvényesült: az európai piac negyedik legerősebb márkája az élmezőny legintenzívebb, 5 százalékos növekedését mutatta fel.

Az eladásokban meghatározó szerepet játszott a 3008-as és 5008-as modellcsalád – előbbiből 25,6 százalékkal, utóbbiból 88 százalékkal többet adtak el, mint 2017-ben.

Az, hogy a Peugeot ennek ellenére megőrizte 2017-es pozícióját, vagyis maradt a legkedvezőbb CO2-kibocsátású európai autógyártó (az összes eladott autó súlyozott átlaga 107,7 g/km volt), két tényezőnek tudható be.

Egyrészt a márka legnépszerűbb típusa továbbra is a 208-as (235 357 darab, amelynek kínálatát különösen kis fogyasztású, tiszta üzemű modellváltozatok alkotják: a típus dízelmotorjai egytől egyig 95 g/km alatti CO2-kibocsátással büszkélkedhetnek, azaz már most teljesítik a 2021-től hatályos európai emissziós normát. A 100 lóerős 1.6 HDI erőforrás pedig 79 g/km átlagos CO2-kibocsátásával bevezetésekor a világ legtisztább üzemű belső égésű motorja volt.

A másik ok szintén a dízelmotorokhoz kapcsolódik. A Német Autóklub, az ADAC tavaly nyári tesztje igazolta, hogy a modern, Euro 6d-TEMP besorolású dízelmotorok akár a benzinüzemű motoroknál is tisztább működésre képesek. Mivel pedig a tesztek tanulságát éppen egy Peugeot 308 SW HDi típussal demonstrálták, amelynek NOx-kibocsátása a legkíméletlenebb használati körülmények között is messze a megengedett határérték alatt maradt, a leginkább környezettudatos vásárlóknak sem volt okuk arra, hogy elforduljanak a francia márka dízelmotorjaitól.

Emellett a szintén optimalizált fogyasztású benzinmotorok, valamint az új generációs modellek kisebb tömege és kedvezőbb aerodinamikai jellemzői ugyancsak kedvező irányban mozdították el a flotta átlagos CO2-kibocsátását.

Ami pedig a 2019-es évet illeti, minden oka megvan a Peugeot-nak arra, hogy bízzon dobogós helyezésének megőrzésében. A márka legnépszerűbb típusai ugyanis egytől egyig különösen takarékos opciókkal gazdagodnak. Az új 508, valamint a 3008 2019 végétől már plug-in hibrid hajtáslánccal is megvásárolható majd, ezek átlagos CO2-kibocsátása rendkívül alacsony, akár 49 g/km lesz.

 

2020 januártól pedig már rendelhető az új generációs 208 tisztán elektromos változata, a 136 lóerős villanymotorral szerelt e-208, amely értelemszerűen zéró helyi károsanyag-kibocsátással, azaz 0 g/km CO2-emisszióval közlekedhet. Valós hatótávolsága emellett a mérések szerint eléri a 340 kilométert, azaz teljes használati értékű autóként ténylegesen hozzá tud járulni a városok (és a Peugeot járműflotta) átlagos CO2-kibocsátásának csökkentéséhez.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....