biztosító

Piacvezető a Generali

2016.03.12.

A magyarországi Generali Csoport – a Generali Biztosító, a Genertel és az Európai Utazási Biztosító – 121 milliárd forintos korrigált díjbevétellel zárta az évet, ami 4,7%-os növekedést jelent 2014-hez viszonyítva. A csoport továbbra is stabilan őrzi piacvezető pozícióját 16,7%-os piaci részesedésével, de a Generali Biztosító önállóan is piacvezető.

„Megszilárdítottuk piacvezető pozíciónkat, és új stratégiánk mentén elindultunk egy megújuló működés irányába, annak érdekében, hogy fejlődésünk, piaci sikereink hosszú távon fenntarthatóak maradjanak. Célunk, hogy az ügyfélközpontúságot a középpontba állítva üzleti modellünk modernizálásával kihasználjuk az új technológiák által kínált lehetőségeket, ezáltal pedig egyszerűbb és okosabb megoldásokat kínálhassunk, hogy továbbra is az első számú választás lehessünk a hazai biztosítói piacon. Sőt 26 éves hazai, töretlen stabilitásunkra alapozva piacvezető szerepünkkel kívánunk hozzájárulni, hogy Generali Európa vezető lakossági biztosítója legyen” – emelte ki az eredmények kapcsán Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója.

Növekedés minden szegmensben

A Generali életbiztosítási üzletágának korrigált díjbevétele 2,4%-kal növekedett. A növekedésben egyaránt szerepet játszottak a folyamatos díjfizetésű és az egyszeri díjú életbiztosítások: előzőnél 2,4%-os, utóbbinál pedig 4%-os emelkedést realizált a vállalat.

A nem-életbiztosítási szegmensen belül a vállalkozói vagyon- és a gépjármű-üzletágak is jelentősen növekedtek, ennek is köszönhető, hogy a nem-élet ág díjbevétele 5,7%-kal magasabb az előző évinél a Generali Csoportnál.

Jól teljesített a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások üzletága is, melyben az előző évhez képest 18,7%-kal magasabb díjbevétellel zárt a Generali Csoport, míg a casco biztosítások esetében 9,6%-os növekedés volt tapasztalható.

A biztosítási szektor élén a Generali áll

A Generali Csoport legnagyobbjaként a Generali Biztosító Magyarország legnagyobb biztosítótársasága. Önállóan 15,8% részesedést tudhat magáénak, melyet a 114 milliárdos korrigált díjbevételének köszönhet. Ezzel piacvezető.

A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító piaci részesedése 0,4%, míg a Genertelé 0,6%.

Teljes díjbevételt tekintve szintén a Generali áll a piac élén: csoportszinten – együtt a Generali Biztosító, a Genertel és az Európai Utazási Biztosító – teljes díjbevétele megközelíti a 127 milliárdot, piaci részesedése ezen eredmény alapján 14,6%. A Generali Biztosító 120 milliárd forintos teljes díjbevételével és 13,8%-os piaci részesedésével önállóan is piacvezető.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....