Pneumobil Verseny

Pneumobil 2018

2017.11.30.

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg Egerben 2018. május 10-12. között a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt. Jövőre ötven, mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott jármű mérheti össze tudását az Érsekkertben.

A diákok innovatív műszaki megoldásai, az izgalmas csaták és számos különdíj mellett, 2018-ban az egyetemi pontverseny, valamint az "AVENTICS Legjobb Pneumobilja 2018" díj nyertese is 1.000.000 Forintos jutalommal térhet haza.

Huszonegy hazai és huszonkilenc külföldi csapat adta le érvényes nevezését a XI. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny regisztrációs időszakában. Az összesítést követően, a 2018-as májusi versenyhétvégére kilenc ország, huszonnyolc egyetemének diákjai kezdhetik meg a felkészülést. A külföldi egységek Lengyelországból, Romániából, Csehországból, Észtországból, Litvániából, Lettországból, Szlovákiából és Svédországból érkeznek majd.

Az egri Érsekkertben megrendezendő futamok számos új lehetőséget és néhány kötelező érvényű szabályzati módosítást is tartogatnak a diákok számára. A versenykiírás újdonságai között szerepel többek között a biztonságot érintő előírások szigorítása, így már csak autó jellegű járművek indulhatnak a versenyen, melyek megfelelnek a vázszerkezetre és fékrendszerre vonatkozó feltételeknek. A mérnökcsapatoknak december végéig kell leadniuk a pneumobilok tervdokumentációit, a jármű elkészült vázszerkezetét pedig 2018. február 28-ig kell bemutatniuk fotó, vagy videó formájában.

Jövő májusban a nevező egyetemi és főiskolai csapatok 12 fős kerettel, ebből pedig egy 4 fős "versenyzői team"-mel állhatnak majd rajthoz, amivel a szervezők az alsóbb éves hallgatók bevonásához biztosítanak lehetőséget. A boxutcában a csapatok már motorhome-okat is igényelhetnek vendégeik, valamint szponzoraik fogadásához. A május 10-i szabadedzésen pedig a versenyzők bizonyosodhatnak meg járműveik tökéletes beállításairól. Az ez évi felkészüléstől a Bosch Rexroth programozható vezérléstechnikai és telemetriai eszközei mellett, a National Instruments megoldásainak felhasználására is van lehetősége a hallgatóknak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....