WTCC

Pont nélkül zárta a második kínai futamot Michelisz

2016.09.25.

Bár a fő futamon nem jött össze a pontszerzés, 11. hely ellenére így is messze a legjobb hondásként zárta a sanghaji hétvégét.

„Nehéz megemészteni, ha a verseny több mint 90 százalékában vezetsz, mégsem tudsz nyerni. De a második helynek örülnünk kell, mert ezzel így is többet értünk el, mint amire itt számíthattunk” – nyilatkozta a nyitó futam leintése után Michelisz Norbert.

A Fő futamon az időmérőn elért kilencedik helyéről indult, a rajtnál azonban a 14. pozícióból jól rajtoló Tiago Monteiro megelőzte őt. A második körben aztán Tom Coronel is elment mellette, így ekkor már a 11. helyen haladt csak, amiért már nem osztanak pontot.

A harmadik körben a 60 kilóval könnyebb Ladát vezető Hugo Valente is keményen támadta már Norbit, aki azonban a következő körben magára talált: kicsit lerázta a franciát és visszazárkózott az előtte haladó Coronelre. Közben Tiago Monteiro jól hajtotta a Hondát, Tom Chiltont is megelőzte, így már a nyolcadik volt.

Michelisz Norbert számára sok izgalmat ezután nem hozott a sanghaji Fő futam, előtte és mögötte is több mint egy másodpercre voltak a riválisok, így a 11. helyen hozta be a Hondát. Miután Yvan Muller a Nyitó futamos harmadik hely után ezúttal második lett Kínában, Monteirónak minimális esélye maradt csak a világbajnoki második hely megszerzésére, így a hondások számára a csapaton belüli erősorrend felállítása maradhat a legfontosabb kérdés az utolsó, katari hétvégére.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....
2026.06.13
A Neue Klasse i3-ason alapuló sportszedán a pletykák szerint kétszer erősebb a benzines M3-asnál. ..
2026.06.13
Országos közúti ellenőrzést tartanak június 15. és 21. között. ..
2026.06.13
A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és....