K+F

A Porsche a saját szervizében teszteli az autonóm vezetés használatát

2019.02.28.

Tablettel az emelőre: a Porsche a saját szervizében teszteli az autonóm vezetésben rejlő lehetőségeket. A tesztprojekt a Startup Autobahn innovációs platform keretében történő együttműködés része, és a tervek szerint 2019 közepén fog lezárulni.

A projekt keretén belül a Porsche a „Kopernikus Automotive” startup vállalattal együttműködve egy igazán különleges tesztpályát alakított ki a vállalat ludwigsburgi telephelyén. A fiatal berlini cég az önvezető autók technológiájára specializálódott, projektjük célja pedig az, hogy a járművek a parkolóhelyről az emelőre, majd onnan visszaálljanak, teljesen automatikusan. Ezzel a megoldással a szerelők gyorsan és automatikusan, egy tablet segítségével mozgathatják a járműveket a megfelelő helyre a szervizben.





„Az önvezetés néhány éven belül forradalmasítja a közúti közlekedést. Viszont a jelenlegi technológiai lehetőségek használatával bizonyos munkafolyamatokat már most hatékonyabbá tehetünk,” mondta Alexander Haas, az Autonóm vezetés a Porsche szervizekben projekt menedzsere. A 100 napon keresztül történő tesztelést az önvezetés témakörének szakértői és az aftersales terület munkatársai egyaránt figyelemmel kísérik a Kopernikus Automotive munkatársaival közösen. A csapat a köztes eredményeket a Startup Autobahn „Expo Day” rendezvényén prezentálta Stuttgartban, február 21-én.



Virtuális teszt közel egymillió szimulált tesztkilométerrel

Mielőtt a járművek teljesen maguktól beállnak a szervizbe, az első lépés, hogy a szakértők virtuálisan létrehozzák a teszt helyszínét, vagyis a szervizet és környezetét, amellyel aztán a mesterséges intelligenciát betanítják. Utóbbi már több mint egymillió virtuális tesztkilométeren van túl, és valós keretadatok alapján, függetlenül tanul. Végül az önvezető technológiát valós körülmények között tesztelik. „Csapatunk megtapasztalja az autonóm vezetés hasznosságát a szervizben végzett tesztművelet keretében, az itt szerzett tapasztalatból pedig sokat tudunk tanulni,” tette hozzá Thomas Eckert, az aftersales osztály vezetője.



A cél, hogy a mesterséges intelligencia ne csupán elvezesse a gépjárműveket a számára előírt útvonalon, hanem önállóan képes legyen beazonosítani akadályokat és alternatív útvonalakat. A biztonságot átfogó intézkedések szavatolják a tesztfolyamat során, beleértve a 7 km/h-s maximális sebességhatárt és a volán mögötti felügyelő pilótát.



A Startup Autobahn

A Porsche 2017 óta partnere a Startup Autobahn innovációs platformnak. Az együttműködés célja, hogy innovatív kezdő vállalkozásokat hozzanak a világ minden tájáról Stuttgartba és hasznosítsák ötleteiket. A kezdeményezést számos óriás támogatja, így például a Porsche mellett a Daimler, a Stuttgarti Egyetem, az Arena 2036, a Hewlett Packard Enterprise, a DXC Technology, a ZF Friedrichshafen és a BASF. A Startup Autobahn zászlója alatt ezek a vállalatok meghatározott vezérprojektek keretében működnek együtt legalább 100 napig az adott startuppal. A Porsche az elmúlt két évben körülbelül 50 projektet végzett a Startup Autobahn tagság részeként, melyek egyharmadát a sorozatgyártási folyamatba is beépítették. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....