Le Mans

A Porschék indulnak az élről Le Mans-ban

2015.06.12.

A szombaton délután 15 órakor kezdődő 24 órás versenyen az első három helyet a három gyári Porsche szerezte meg, mögöttük a három gyári Audi és a két gyári Toyota következik.

A Porsche az időmérő edzések utolsó napjára is megtartott előnyét a mezőnnyel szemben, és a három eltérő színű gyári autó megszerezte az első három helyet a 24 órás verseny rajtrácsára. A legjobb időt Neel Jani még szerdán érte el, aki 3:16,887 alatt ment körbe a legendás aszfaltcsíkon a 919 Hybriddel, csütörtökön a két darab kétórás időmérő edzésen már nem tudott ezen javítani.

Igaz, így is büszke lehet rá, mivel a sikánok megépítése óta ez volt a leggyorsabb kör, amit a pályán valaha futottak, és még a lassítók nélküli időszakban is csak öten tudtak jobbat menni nála. 1997 óta ez az első pole pozíciója a Porschénak a 24 órás Le Mans-i viadalon.

Timo Bernhard a második helyre hozta be a 17-es rajtszámú másik Porschét, míg a 19-es a harmadik lett. Mögöttük az Audik következnek, a négykarikás csapatból a 8-as rajtszámú R18 e-tron quattro indulhat a negyedik helyről, mögötte a tavalyi győztes 7-as autó (André Lotterer, Benoit Treluyer és Marcel Fassler) következik, végül a 9-es.

A tavaly még a pole-ból induló Toyota továbbra is küszködött, a legjobb idejük 2,5 másodperccel maradt el a leglassabb Audi, és 6,656 másodperccel a leggyorsabb Porsche mögött, a 2-es autó indul majd a hetedik, és az 1-es rajtszámú, a tavalyi világbajnok alakulat által vezetett autó a nyolcadik helyről.

A legjobb gyári Nissan azonban még ennék is sokkal jobban, 20 másodperccel van elmaradva a pole pozíciós Porsche idejénél, így idén aligha rúghatnak labdába az elsőségért folytatott küzdelemben az új, elsőkerék-meghajtású GT-R LM Nismóval. A japán autók a 12.,13., és a 15. helyet szerezték meg a kvalifikáción, utóbbi lassabb volt a kisebb kategória, az LMP2 legjobbjánál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....