Toyota Prius

Prius kísérlet Rómában

2016.09.10.

A Római Egyetem azt tanulmányozta, hogyan halad a Prius nulla károsanyag-kibocsátással a csúcsforgalomban – méghozzá a megtett távolság és a csúcsforgalomban töltött idő túlnyomó részében.

Az új, negyedik generációs Prius kiemelkedően jó eredményt ért el egy akadémiai teszt során, amely azt vizsgálta, hogyan halad ez a modell tisztán elektromos hajtással és nulla károsanyag-kibocsátással a nagyvárosi csúcsforgalomban. A Római Egyetem munkatársaiból álló tesztcsoport igazolta, hogy a Toyotának sikerült még tovább csökkentenie leghíresebb hybridjének üzemanyag-fogyasztását.

A tipikus római csúcsforgalomban megtett több mint 2200 kilométer során gyűjtött adatok szerint a tesztelt Priusok az utazási idő 73,2 százalékában (és a megtett távolság 62,5 százalékán) károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedtek. A vizsgált időszakba azt is beleszámították, amikor a jármű megállt a forgalomban (például egy piros lámpánál), és a motor automatikusan leállt.

A teszteredmények különösen a belvárosi szakaszokon bizonyultak kedvezőnek, ahol különös gondot jelent az autók által keltett zaj, por és légszennyezés. Ezeken az útszakaszokon a Prius az utazási idő 79,4 százalékában és a megtett távolság 76,3 százalékán károsanyag-kibocsátás nélkül tudott haladni. Ez a tiszta autózás a Toyota legújabb Hybrid Synergy Drive hajtásának köszönhető. A jármű hajtóerejének majdnem 45 százalékát az elektromotor szolgáltatta, és az ehhez szükséges villamos energia 34,3 százalékát az energiavisszanyerő fékrendszer termelte. Mindez azt jelenti, hogy a tesztautó hajtó villamosság több mint egyharmada egyszerűen a fékezés és a lassítás során keletkezett. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....