Rába-Volvo

Rába: kezdődik a beszállítói programba jelentkezők auditálása

2013.11.14.

Még az idén megkezdődik és 2014-ig tart a Rába-Volvo programba jelentkezett 350 cég közül a legmegfelelőbbek auditálása, amelyik társaság átmegy a szűrőn, az ajánlatot adhat a közös buszgyártásba való beszállításra - közölte a Rába Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Pintér István elmondta, hogy a 8-9 ezres hazai buszpark 15-17 éves amortizációjával számolva évi 200-300 jármű szállítását tervezik, felfutása után az ágazat 200-300 közvetett vagy közvetlen munkahelyet teremthet.

Rába-Volvo közös busz

Emlékeztetett arra: a gyártóterület és az eszközbázis rendelkezésre áll ehhez a tevékenységhez, nem építenek új gyárat. Hangsúlyozta: bizalmi iparágban dolgoznak, ahol az új termék bevezetése 1-2, az új vevő megnyerése pedig 3-4 évig is eltarthat.

A teljesítmény 90 százalékát adó futómű üzletág idei évéről szólva megjegyezte: Amerikában 20 százalékos bővülést könyvelhettek el, de Európában még nincsen meg a robusztus növekedés. Alkatrész üzletáguk 2013-as éve eddig nagyon gyenge volt, most kezd magára találni, elsősorban az új Suzuki-modellnek köszönhetően.

Pintér István megjegyezte: jármű üzletáguk a tavalyinál gyengébben kezdte az esztendőt. A 2013-as év fejleményeként említette, hogy várhatóan eléri a katonai eladások mértékét a polgári célú értékesítés. Szavai szerint a Rába éveken belül elérheti, hogy körülbelül ugyanakkora értékben lehessen beszállítója más autóipari cégeknek, mint a Suzukinak.

A Rába elnök-vezérigazgatója megemlítette, semleges környezetben telt az első kilenc hónap számukra; az alapanyagárak csökkentek, ami mutatja, hogy a piac még nem talált magára, az energia pedig drágult. "A kettő nagyjából kioltotta egymást" - közölte. Szólt arról is: továbbra is azon dolgoznak, hogy tartozásaikat az EBITDA 1,2-szeresére nyomják le, és ezen a szinten tartsák. "Nem vagyunk túlságosan messze ettől" - jegyezte meg.

A szerda este közzétett gyorsjelentése szerint felülteljesítette idei időarányos céljait a Rába Holding Nyrt. A társaság árbevétele az első háromnegyed évben 11,6 százalékos növekedéssel 34,7 milliárd forint volt, üzemi eredménye pedig az iparági átlagot jóval meghaladó mértékben, négyszeresére nőtt. A Rába teljes átfogó jövedelem szerinti eredménye az első háromnegyed évben 76 százalékos növekedéssel 1,96 milliárd forint lett, szemben a bázisidőszak 1,11 milliárd forintos összegével.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a rendkívüli időjárási helyzethez igazodva sűríti a....
2026.01.13
Az új Navy Blue szín a vadonatúj Mazda CX-5 modellen mutatkozik be először. ..
2026.01.13
Van, aki hó nélkül sem bír az autójával, van, aki felkészül a télre, és még így sem ér célba, pláne....
2026.01.13
Az autósoknál a nagybátyját megelőzve a lengyel Eryk Goczal volt a leggyorsabb, míg a motorosok....
2026.01.13
De hogy lehet egy biciklivel így száguldani? ..
2026.01.13
Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret....
2026.01.13
Tíz évnyi stagnálás után irányt vált a brit közlekedésbiztonság: kötelező vészfékezés, szigorúbb....
2026.01.13
A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának....
2026.01.13
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos....
2026.01.13
Jogerősen pénzbüntetést kapott az a két zalaegerszegi szerelő, aki szakszerűtlenül javított meg egy....