Rába Járműipari Holding Nyrt.

A Rába közgyűlésének összehívását kezdeményezik a kisrészvényesek

2020.07.31.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. közgyűlésének összehívását kezdeményezték a szavazatok több mint egy százalékával rendelkező részvényesek az igazgatóság által közgyűlési hatáskörben április 30-án hozott határozatok utólagos jóváhagyása miatt - közölte a győri székhelyű társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A közgyűlés összehívására a részvényesek képviseletében Wisnovszky Gábor György részvényes május 31-én nyújtott be indítványt. A közgyűlést szeptember 10-én tartják Győrben. A közgyűlésen a részvényesi jogok gyakorlására az jogosult, akinek a nevét a részvénykönyv a lezáráskor, szeptember 8-án tartalmazza.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt a Rába-csoport nem tarthatta meg éves rendes közgyűlését áprilisban, azonban a vonatkozó kormányrendelet értelmében az igazgatóság élt közgyűlési hatásköri jogával, hogy megfeleljen a tőzsdei szabályoknak. Az igazgatóság közgyűlési hatáskörben egyebek mellett elfogadta a Rába-csoport éves pénzügyi beszámolóját és döntött arról, hogy árverésre bocsátja egyik győri ingatlanát.

Döntött még arról is, hogy húsz forint osztalékot fizet ezer forintos névértékű részvényeire a 2019. évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékából. Az idei osztalékfizetés kezdőnapja június 23. lett volna.

Pintér István

Az április 30-i határozat szerint amennyiben a részvényesek a beszámolóról és az adózott eredményről szóló döntés utólagos jóváhagyása miatt kezdeményezik a közgyűlés összehívását, az osztalék kifizetésére csak azt követően kerülhet sor, ha a beszámolót és az osztalék kifizetését a közgyűlés utólagosan jóváhagyta. A szeptember 10-i közgyűlés előterjesztése szerint az osztalékfizetés kezdőnapja ennek megfelelően november 3. lesz.

Az igazgatóság közgyűlési hatáskörben elfogadott éves pénzügyi beszámolója szerint 2019-ben 2,4 százalékos növekedéssel 49,8 milliárd forint árbevételt ért el, konszolidált adózott eredménye ugyanakkor 52,3 százalékkal 571 millió forintra csökkent.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint a tavalyi árbevétel több mint kétharmada származik exportból. Az éves EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 3,45 milliárd forintra csökkent. A különbség 2018-hoz képest mínusz 10,2 százalék. Az 1,34 milliárd forint éves üzemi eredmény 25,8 százalékos csökkenést jelent 2018-hoz képest.

A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....