környezetvédelem

Radikálisan csökkentenék a személyautók használatát Brüsszelben

2019.07.19.

Radikálisan, legalább harmadára csökkentené a személyautók napi többszázezerre tehető fővárosi használatát 2030-ig a Brüsszel Fővárosi Régió csütörtökön megalakult kormánya - közölte a belga sajtó pénteken.

A tájékoztatás szerint a fővárosi személyautó-használat mellett a mintegy 190 ezer, naponta ingázó autók számát legalább a felére csökkentenék, amelyet elsősorban a tömegközlekedés jelentős javításával kívánnak elérni - írja az MTI.

Mint közölték, az intézkedés sikeréhez a flamand és a vallon kormányokkal való szoros együttműködésre van szükség az ingázó autóhasználók szokásainak megváltoztatásához. Ehhez fejlesztésekre van szükség az elővárosi vasutak és a parkolás területén - tették hozzá. A brüsszeli régió a társkormányokkal való együttműködés révén a következő tízéves időszakban azt is el kívánja érni, hogy a kétsávú utak egyik sávját csak a buszok, motorosok, biciklisek, illetve a legalább két főt szállító autók használhassák csak.

Az újonnan megalakult brüsszeli kormány mobilitási programjának tízéves időszakra szóló tervében az egész fővárosra kiterjedő, 30 kilométer óránkénti sebességhatár meghúzását is kezdeményezte. Az elképzelés nem előzmény nélküli, ugyanis a főváros több kerülete már tavaly ilyen korlátozást vezetett be. Ez esetben a sebességkorlátozás a város teljes területére érvényes lenne. Ez alól még a fontosabb főútvonalak sem képeznének kivételt. A sebesség betartását frissen telepített trafipaxszal ellenőriznék majd.

A regionális kormány nyilatkozatában szereplő tervek között szerepel az is, hogy minden dízelüzemű jármű használatát betiltanák legkésőbb 2030-ig. A jelenleg érvényes szabályok szerint 2025-ig a legtöbb ilyen járművet fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből. Az érvényes jogszabályok szerint 2018. október elseje óta a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bíráságot kapnak. A környezet védelme érdekében a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A benzin és a gázüzemű (LPG) autók esetében ez a tiltás legkésőbb 2035-ig lépne érvénybe.

A korlátozás a brüsszeli autópark mintegy 0,5 százalékát érinti, 2020-tól a belga fővárosban regisztrált járművek 14 százaléka nem közlekedhet majd.

A brüsszeli városvezetés 2025-ig 86 százalékkal kívánja csökkenteni a nitrogén-dioxid, szintén 86 százalékkal a levegőbe kerülő korom, valamint 31,43 százalékra kívánja leszorítani a szállópor koncentrációját.

A brüsszeli régió ezek mellett támogatja a belvárosi autóhasználat kilométer alapú megadóztatására irányuló tárgyalások megnyitását is - tették hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....