magyar rendőrség

Ráfázott a büntetőfékezős autós

2020.04.18.

Közúti veszélyeztetés miatt felelhet az a férfi, aki majdnem baleset okozott, után pedig még meg is fenyegette a szabályos sofőrt – számolt be a police.hu.

A dunaújvárosi rendőrök befejezték egy 32 éves férfival szemben folytatott ügy vizsgálatát. A nyomozás adatai szerint K. István még 2019. október 14-én délután személygépkocsival a 6219-es számú úton közlekedett az M6-os autópálya felől Dunaújváros irányába. Utolért egy autót, amit körforgalomból kihajtva, forgalom elől elzárt területen keresztül előzött meg úgy, hogy szemből egy szabályosan közlekedő teherautó érkezett.

A manőver során az előzött személygépkocsi és a teherautó között elhaladva a járművek csak mindössze néhány centiméter távolságra voltak egymástól. Ezt követően az autó elé hajtva K. István szándékosan, intenzíven fékezett, majd az ablakon kihajolva szidalmazta a sofőrt és utasait. A 32 éves férfi a kockázatos manőver közben a szabályosan közlekedő autóst többször fékezésre kényszerítette, közvetlen balesetveszélyt előidézve. Cselekményéről a másik autó menetrögzítő kamerája felvételt készített.

A dunaújvárosi férfit a rendőrök közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és kezdeményezték vezetői engedélyének visszavonását. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadták.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....
2026.04.29
Mára az SUV-k adják a Lexus palettájának gerincét. A japán márka mostanáig nagyjából nyolcmillió....