Suzuki

A Rail Cargo Hungaria elindította négyezredik Suzuki irányvonatát

2016.10.05.

- A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RHC) 25 éve vasúti szállítópartnere a Magyar Suzuki Zrt-nek, a társaság az első Suzuki vonat indításának negyedszázados évfordulóján kedden indította útnak Komáromból a négyezredik autószállító vonatot, mely 200 gépkocsit juttat el belgiumi Zeebrugge kikötőjébe.

Kovács Imre, az RHC Zrt. igazgatóságának elnöke a vonatindítás előtt elmondta, 25 év alatt ötmillió kilométernyi távolságra jutatták el a Suzuki járműveivel rakott vonatokat. Ha a negyedszázad alatt eddig elfuvarozott vasúti kocsikat egymás mögé tennénk, a szerelvény hossza 4500 kilométer lenne. Az Esztergomban gyártott autókkal megrakott vagonok átlagosan 1500 kilométerre továbbítják a kocsikra rakott 180-200 gépjárművet.


Esztergomból indulva a leggyakoribb célállomások a belgiumi Zeebrugge, a holland Rotterdam és a németországi Lübeck. Innen a gépkocsik hajón folytatják útjukat Skandináviába, Ausztráliába, Dél-Amerikába, Taiwanra és Japánba. Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. értékesítési és marketing operatív igazgatója felidézte, hogy a Magyar Suzuki Zrt. tervezett 50 ezres gyártókapacitását megsokszorozta, az itt készült járművek ma már a világ 128 országában közlekednek.

Az értékesítés növekedését a vasúti teherfuvarozásnak is követni kellett. Az itt gyártott gépkocsik iránti kereslet kielégítésére 2016 első hat hónapjában 2000 vasúti kocsi hagyta el a gyárat, mindegyik vagonon legalább 8-10 autóval. A Rail Cargo Hungaria Zrt. 2015-ben több mint 66,67 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el az előző évi 71,1 milliárd forinttal szemben. A társaság 2015-ben 398 millió forint adózott eredményt könyvelt el a 2014. év 551 millió forint veszteségével szemben. A vállalatcsoport 2500 embert foglalkoztat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
A korhűen legyártott, az eredetivel tökéletesen egyező Auto Union Lucca először jelent meg....
2026.07.26
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó extrákkal. ..
2026.07.26
És mit kell tennünk, ha ilyennel találkozunk?   ..
2026.07.26
A hosszabb távokra használt utazóautóknál ma is van még létjogosúltsága a dízel erőforrásnak, ezt....
2026.07.26
A Corsa A GSi-től az új Corsa GSE-ig: eddig minden Corsa-generáció felvonultatott legalább egy....
2026.07.26
Helyére került a Déli Körvasút új, 2500 tonnás acél hídszerkezete a Soroksári út felett - közölte....
2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....