rali-eb

A Rali Európa-bajnokságon folytatja a Hangodi, Bunkoczi páros

2023.03.27.

Az ERC hátralévő versenyein áll rajthoz a mostani idényben a Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László páros a hétfőn bemutatott, sötétszürke festésű Peugeot 208 Rally4 típusú versenyautóval.

A duó budapesti sajtótájékoztatóján Hangodi elmondta, az idén elsősorban a tapasztalatszerzés a cél, és egyelőre még nem tudják elhelyezni magukat az Európa-bajnokság ERC4 kategóriájában. "Az év végére az is kiderül majd, hogy jövőre tudjuk-e folytatni az Eb-n, de alapvetően szeretnénk a következő évben is ott indulni" - jelentette ki a 22 éves versenyző, aki azt is elárulta, hogy a soron következő Kanári-szigeteki, valamint az azt követő lengyelországi Eb-futamra a Tagai Racing Technology készíti majd fel a versenyautójukat, utána pedig a Berényi Racing lesz a partnerük ebben.

"A további helyszínek közül Svédország még kérdéses, de Lettországban, Olaszországban, Csehországban, és természetesen az idényzáró magyarországi Rally Hungaryn a tervek szerint ott leszünk a mezőnyben" - fogalmazott Hangodi.

Navigátora kiemelte, a fiatal versenyzőtársával ritkán vannak vitáik, a legtöbb dologban egyetértenek. "A gumipartnerünk miatt nem tudtunk volna az ERC junior kategóriában indulni, ott ugyanis kötelező egy másik abroncsgyártó termékeit használni" - árulta el Bunkoczi László. "Rendkívül nehéz évünk lesz, szerintem csak az első néhány verseny után tudjuk majd igazán felfogni, hogy mibe is kezdtük bele. Ugyanakkor ha mi ketten kihozzuk magunkból a százszázalékos teljesítményt, akkor én már helyezéstől függetlenül elégedett leszek" - tette hozzá Hangodi.

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke hangsúlyozta, hogy az Európa-bajnokság a világ legrégebbi ralis versenysorozata, és sportdiplomáciai szempontból is lényeges, ha a különböző nemzetközi szériákban vannak magyar indulók. "Magyarországon az Európa-bajnoki futamnak már van egy története hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, utóbbiakat úgy tűnik, hogy sikerült diplomáciai úton rendezni, így Magyarország visszakerült az Eb térképére" - emelte ki az MNASZ elnöke.

Őry Kornél, a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) motorsport szakértője szerint Hangodi és Bunkoczi párosa jó példája annak, hogy hogyan lehet eljutni Magyarországról nemzetközi szintérre, a fiatal versenyző fejlődési görbéje pedig a tapasztalt navigátor mellett még gyorsabb.

"Számunkra az a cél, hogy a HUMDA támogatásával az ERC mezőnyében is minél sikeresebbek tudjanak lenni" - jelentette ki Őry.

Az ERC idei szezonja május elején folytatódik a Kanári-szigeteken.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....