Rali OB

Rali ob - Hét év után visszatér Turán Frigyes mellé Zsiros Gábor

2024.03.18.

Hét év szünet után újra Zsiros Gábor lesz a navigátora a rali országos bajnokságban legutóbb ezüstérmes Turán Frigyesnek, a mezőny egyik legnépszerűbb versenyzőjének.

Az 50 éves pilóta csapata a hétfői közleményében emlékeztetett rá, hogy a páros korábban nyolc évig versenyzett együtt, 2010-ben a világbajnokság (WRC) bulgáriai futamán elért abszolút nyolcadik helyükkel egyedüli magyar duóként szereztek vb-pontokat, a 2011-es Akropolisz- és Német-ralin pedig SWRC kategóriában harmadikként zártak. Mindezek mellett a magyar bajnoki futamokon számos dobogós helyezést értek el.

"Gábort nagyon jó navigátornak tartom és a barátságunk is megmaradt, így kézenfekvő megoldás volt, hogy újra ő üljön a jobbomon" - idézte a közlemény Turánt. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője hozzátette, régi-új navigátora rendkívül motivált az idei szezont illetően. "Szeretnénk idén minél jobb eredményt elérni közösen, már nagyon várjuk a veszprémi rajtot" - fogalmazott a Volkswagen Polo GTI R5-tel versenyző pilóta, aki 2019-ben megnyerte az akkor még Nyíregyházán és környékén rendezett Európa-bajnoki (ERC) viadalt, ezzel máig az egyetlen magyar győztese a hazai Eb-futamnak.

A mostani szezonban a HUMDA országos rali bajnokság a Rally Hungary elnevezésű Európa-bajnoki szezonnyitóval azonos időpontban indul Veszprémben és környékén április közepén. Zsiros Gábor elmondta, a 2016-os szezon végén gerincproblémái miatt döntöttek úgy, hogy szünetet tartanak, de kapcsolatban maradtak, most pedig felvetődött az ötlet, hogy újra együtt folytassák a versenyzést.

"Mindkettőnknek hiányzik a tarsolyából egy magyar bajnoki cím, talán eljött a mi időnk. A felkészülésünk nem változik, tanulmányozzuk a belső kamerás felvételeket, mindenképp új, aktuális itinert készítünk majd, és a magyar bajnoki címet célozzuk meg pontos, gyors versenyzéssel" - nyilatkozta a navigátor.

Az Eb-mezőny ötödik alkalommal látogat Magyarországra, de először lesz szezonnyitó viadal a Rally Hungary. A versenyzőkre három nap alatt 13 gyorsasági szakasz és több mint 192 versenykilométer vár, a versenyközpont és szervízpark a Veszprém Arénánál lesz, míg a prológot a Királyszentistván melletti raliarénában rendezik.

A HUMDA országos ralibajnokság idén a tervek szerint hat viadalból áll majd, Veszprém után Miskolc, majd Pécs, Székesfehérvár, Győr és a Zemplén következik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....
2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....
2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....