Országos Rallye Bajnokság

Rallye OB első nap - Turán Friciék az 5. helyen zártak

2015.03.29.

Új autó, új gyorsasági szakaszok, hagyományos helyszín. Ez jellemezte az idénynyitó, 10. Eger Rallyt, ahol Turán Frigyes és Zsiros Gábor felavatta a Ford Fiesta R5-öt. A Turán Motorsport versenyzői maximálisan elégedettek az ötödik hellyel, de ez még csak a kezdet.

„Összességében egy nagyon jó napon vagyunk túl Egerben. Az első gyorson elkaptunk egy jó ritmust, amit igyekeztünk tartani. A kulcs a második gyorsasági szakasz volt, ahol kicsit belassultunk, az autónk beállításai nem voltak megfelelőek a rossz minőségű út adottságaihoz. Nagyon nedves, sáros volt a pálya, mivel mi nem erre készültünk, ezen a szakaszon sok időt vesztettünk, de a következő gyorsokon ismét sikerült jó időket menni, így visszatérhettünk a versenybe – kezdi Turán Frigyes, aki úgy érzi, egy igazán fordulatos első napon vannak túl Gabival.

„Ez még valójában csak az út eleje, de úgy gondoljuk, jó irányba haladunk, hogy maximálisan kiaknázzuk a Ford előnyeit. Egy versenynap alatt nem lehet megváltani a világot, de kezdetnek tökéletesen meg vagyunk elégedve a kategória 5. hellyel. Minden bizonnyal sokat fogunk még gyorsulni, meg kell találnunk minden körülmények között az ideális beállításokat. Már most sokat tanultunk, holnap pedig újult erővel vágunk neki a következő hat gyorsasági szakasznak. Itt még bármi megtörténhet. – mondja bizakodva Frici, aki már az óráját is előrehúzta, nehogy lekésse a vasárnap reggeli rajtot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....