Ford Focus

Ráncfelvarrást és dízelmotort kapott a Focus ST

2014.06.28.

A Ford kompakt modelljének sportváltozatát is elérte a modellfrissítés: az átdolgozott Focus ST új lámpákat és egy erős dízelmotort kapott.

A goodwoodi Festival of Speeden debütált a Focus ST ráncfelvarrás utáni változata. A jellegzetes, csak az ST-n megtalálható hűtőrács miatt továbbra is könnyű lesz beazonosítani a sportváltozatot, azonban az új lámpák jót tettek a hot hatch megjelenésének. Az új első fényszórók miatt kissé átformálták a motorháztetőt is, de a lökhárítók sem úszták meg áttervezés nélkül. Újak a ködlámpák és a 18 colos alufelnik is. Belül csak finoman nyúltak hozzá az autóhoz, az új sportkormány alja lapított lett, kissé áttervezték a középkonzolt és a klímaberendezés vezérlő paneljét.

A nagy újdonságot a motorháztető alatt kell keresni. Eddig csak egy 250 lóerős kétliteres, turbós benzinmotorral lehetett megvásárolni az ST-t, mostantól viszont egy kétliteres dízellel is. A felhúzott TDCi erőforrás 184 lóerős teljesítményre és 400 Nm-es nyomatékra képes, amivel 8,1 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra az autót, a végsebessége pedig 217 km/h. Összehasonlításképp, a benzines gyorsulása 6,5 másodperc, a végsebessége pedig 247 km/h.

Menetteljesítményekben tehát jóval elmarad a dízel, viszont ezt a fogyasztással kompenzálja: átlagosan csak 4,4 litert fogyaszt a benzines 6,8 literével szemben. A ráncfelvarrás során áthangolták a kormányzást és a futóművet is, az ST új első rugókat és feszesebb lengéscsillapítókat kapott. Átírták az elektronikus differenciálzár szoftverét is, ami kanyarban az ívbelső kerekek fékezéséért felelős. Új funkció az elektronikus átmeneti stabilizáló rendszer (ETS), ami gyors irányváltáskor, például sávváltás során teszi stabilabbá a kocsi mozgását.

A felfrissített Focus ST-t ősztől lehet megrendelni, az első példányokat 2015 elején szállítják le a tulajdonosoknak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..