Jeep Wrangler

Rangler, a hiénaképű

2025.05.19.

Néha előfordul, hogy az autótulajdonosok valami oknál fogva nincsenek kibékülve a járművük küllemével – holott megvásárolták -, és addig „plasztikázzák”, míg olyan nem lesz, amilyet még kevésbé akartak.

Valami hasonló helyzetbe kerülhetett az a floridai autókereskedő, aki a RAM 1500-as pickupján akart szépíteni. A szándék nemes, az eredmény vitatott, de egyedisége bizonyos.

Az illető a pickup elejét egy Jeep Wranglerből származó donoralkatrészekkel tarkította, a hűtőrácsot és a fényszórókat is ebből a modellből építette be a kisteherautóba, megspékelte wrangleres lökhárítóval, de ehhez jelentős mértékben szűkítenie kellett az autó orrát. Emellett nagyot kurtított az első és hátsó sárvédőkön is, és emiatt határozott hátramenetben gyaníthatón a sár és piszok felverődik a motorháztetőre és talán még a szélvédőre is. Nem maradhatott ki az integrált LED-csík a motorháztető alatti résből.

A hátsó rész túlnyúlásából is erősen visszavett, a raktér platformját lerövidítette, tekintélyes mértékben növelve az indulási szöget. A plató ajtaját leszerelte, de robusztus lökhárítót tett alá kárpótlásul.  

Az utolsó simítás gyanánt hatalmas, 37 colos fogas gumiabroncsokkal látta el az autót. A futóművet öt centivel megemelte, ugyancsak javítva az autó terepjáró képességein. A motorhoz és a szalon belsejéhez szerencsére nem nyúlt hozzá.

Igy született a RAM és Wrangler házasságából egy összvérautó, amely a Rangler nevet kapta keresztségnél.

Az arányok szokatlanok, a formatervezés agresszív, az autó nem marad észrevétlen az utakon, nehéz levenni róla a tekintetet, szem nem marad szárazon. Annál is inkább, mert az autó elölnézetből leginkább egy sunyiképű hiénára emlékeztet, s ilyen hasonlóságra még nem volt példa a globális autóipar történetében.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....