Volkswagen

Rangos elismerés a Volkswagennek

2018.06.27.

A Volkswagen kapta a Leginnovatívabb Nagy Volumenű Márka díját, immár sorozatban harmadszor. A zsűri díjazta, hogy a cég tavaly 62 saját innovációval rukkolt elő.

A csoport központi márkája további elismeréseket is begyűjtött az Alternatív Hajtásrendszerek, az Önvezető Üzemmód illetve a Biztonság és Hagyományos Hajtásrendszerek kategóriákban. A díjakat évente ítéli oda közösen egy független kutatóintézet, a Center of Automotive Management és a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég. A döntés alapjául a CAM és a PwC által közösen összeállított AutomotiveINNOVATIONS tanulmány szolgált, amely az elmúlt hét évben a különböző autómárkák innovációs törekvéseit és jövőbemutató megoldásait vizsgálta.

A zsűri díjazta, hogy a Volkswagen az elmúlt év során 62 saját innovációval rukkolt elő. A CAM és a PwC által kiadott hivatalos közlemény kiemelte, hogy „26 százalékos arányával a Volkswagen rendelkezik a legnagyobb részesedéssel a nagy volumenű gyártók világszintű innovációit vizsgálva.” Példaként emelték ki a Volkswagen Arteon modellben opcionálisan elérhető, a sávváltást segítő rendszert alkalmazó Emergency Assist 2.0 rendszeréért. Emellett elismerő szavakkal illették az Arteon négyajtós kupé tanulmánymodelljét a felső középkategória szegmenséből, az 1.5 TSI Golf modellt és az energiatakarékos (a motor lekapcsolásával működő) vitorlázó funkciót illetve a benzin részecskeszűrővel szerelt Volkswagen up! GTI modellt.

Az Alternatív Hajtásrendszerek kategóriájában szerzett első hely kapcsán tíz Volkswagen-innovációt emelt ki a tanulmány. A CAM véleménye szerint a legkiemelkedőbb innovációs törekvések között helyet kapott az átdolgozott Volkswagen e-Golf, amely jelentősen megnövelt hatótávolságával és teljesítményével (plusz 15 kW/20 LE) győzte meg az ítészeket. A tanulmány szintén méltatta a Volkswagen Polo (TGI) modell földgázüzemű változatát is alacsony szén-dioxid kibocsátása miatt. A Volkswagen márka úttörő modellje az Önvezető Üzemmód és Biztonság kategóriában is kiemelt figyelmet kapott, hiszen az Arteon az első modell, amelyet második generációs vészhelyzeti asszisztens rendszerrel szereltek. A rendszer beállításai lehetővé teszik, hogy a közlekedés többi résztvevőjét figyelmeztesse, ha a vezető esetleges rosszulléte esetén nem képes a jármű irányítására. Ekkor automatikusan a jobb szélső sávba kormányozza az autót és egészen megállásig fékezi azt.

Az idei év tanulmánya alapján a Volkswagent díjazták a nagy volumenű autógyártók között a Hagyományos Hajtásrendszerek kategóriában is. A zsűri által kiemelt legfontosabb innovációk ebben a kategóriában a márka kettős SCR katalizátorával kapcsolatos kutatásai illetve az up! GTI és a Volkswagen Arteon modellekbe szerelt benzin részecskeszűrők voltak. Előbbi esetében a mini autók szegmensében elsőként alkalmazták ezt a megoldást, az Arteon esetében pedig a részecskeszűrő alkalmazásával számottevő javulást értek el az üzemanyag-fogyasztás terén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....
2026.01.16
– A Volkswagen Csoport elkötelezett amellett, hogy tovább növelje a közlekedésbiztonságot Európa-....
2026.01.16
Nincs relevánsabb reprezentációja a 2000-es évek eleji autós kultúrának, mint a beszédes nevű....
2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....
2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....