A két tonna teherbírású, kifejezetten magasépítésű teherautót arra tervezték, hogy úttalan utakkal is megbirkózzon, magas felfüggesztése, hatalmas kerekei és a viszonylag rövid tengelytávja is ezt a célt szolgálta. A hadsereg által előszeretettel használt teherautó hiányosságai között említették a szűkös vezetőfülkét, amely alatt a motor helyezkedett el, jócskán belelógva a kabinba. Ez az elrendezés halálos veszélyt jelentett a sofőrre nézve, ha a teherautó aknára futott, ezért a szovjetek elég gyorsan kivonták az afganisztáni háború harctereiről.

A vezetőfülke hátul gyakorlatilag sík felület, amelyet csak vízszintes domborvonakat törnek meg. Közepén találjuk a szóban forgó huplit, dudort, púpot vagy búbot – nevezzük akárhogy is -, amely rendes körülmények között nem volt észrevehető, mert a vezető fülke és a plató közé volt beékelődve a pótkerék, a másik oldalról pedig egy fém szekrény, amelyben mindenféle autós kellékeket tároltak.

Kívülről nézve a dudor teljesen feleslegesnek tűnik ezen a felületen. Akik sosem ültek ebben az autóban, azoknak érthetetlen, hogy miért került oda.  De miért is?

A kérdés megválaszolásához a kabin belsejét kell alaposabban szemügyre venni. A teherautó vezetőfülkéje szűkös, szinte betüremkedik alulról a motort takaró fedél, elvéve egy jó darabot a kabinból. A sofőr magasan ül, viszonylagos kényelemmel kézre jön a hatalmas kormány, no de a sebességváltó elhelyezkedése egészen egyedülálló. Nem sok olyan autó van a világon – az is lehet, hogy a GAZ-66-os az egyetlen -, amelyben a sofőrnek nem előre, hanem hátra kell nyúlnia, hogy sebességet váltson, mivel a váltókar körülbelül az ülés háttámlájának a síkjában van, ráadásul olyan távolságban, hogy csak egyenes karral érhető el. Az egyes sebesség kapcsolásával még nincs is gond, no de kettesbe, hátrafelé váltva a kézfej már nekiütközne a kabin hátsó falának. Ezt a problémát küszöbölték ki a Gorkij Autógyár mérnökei úgy, hogy a kabin falába egy bemélyedést applikáltak, amely kívülről nézve nem más, mint a már emlegetett dudor, amelyet expandernek kereszteltek el. Vagyis a sérvkét kitüremkedő dudor a váltókar szerencsétlen elhelyezkedése miatt került oda, mert ha nem lenne, sebességet se lehetne váltani.

Örökre rejtély marad, hogy a fejlesztőmérnökök miért folyamodtak ehhez az egyszerű, ámde kissé mulatságos megoldáshoz, hiszen egy viszonylag egyszerű mechanizmussal előbbre tehették volna a váltókart, megkímélve a sofőrt a könyöktörő mutatványtól. Anno stikában ezt sokan meg is oldották, interneten megtaláljuk hozzá a részletes leírást.

A járművet megrendelő hadseregnek feltehetően az egyszerűség és megbízhatóság volt a fő szempont, nem az esztétika vagy a járművezető kényelme. Annyit azért áldoztak a komfortra, hogy a teherautóhoz adtak vastag vászonból készült függőágyat, amelyet négy kampóval lehetett kifeszíteni a kabinban.

A Gorkij Autótágyárban mindenestre 1957-től egészen 1999-ig, vagyis cirka negyvenkét éven át  gyártották a GAZ-66-ost. Szívóssága és manőverezőképessége nehéz üzemeltetési körülmények között is nélkülözhetetlenné tette ezt az autót, amely mindmáig az egyik legnépszerűbb és legmegbízhatóbb összkerékhajtású teherautónak számít tőlünk keletre, hacsak nem érkezik hamarosan nála jobb kínai.