napenergia

Rejtélyes sötétség borult erre a városra

2023.11.05.

A misztikum és annak feloldása.

 

Viganella egy falu Észak-Olaszországban, a svájci határnál, 1000 méterrel a tenger felett. Mindössze 200-an lakják a festői környezetben, hegyek karéjában elterülő kis települést, ahová a nap nem süt novembertől februárig.

A „fény nélküli falu” mégis híres. És méltán az. Ugyanis egy leleménynek köszönhetően a helyieknek mégsem kell nélkülözniük a napfényt a „sötét” hónapokban sem.

Viganella korábbi polgármesterének köszönhető, hogy ötletes megoldással fény árasztja el a házakat abban a 83 napban is, amikor a települést, fekvése miatt, nem érik el a nap sugarai. Pier Franco Midali még 2006-ban rakatta fel a „Nap tükrét”, ami azóta is remekül funkcionál.

Ez egy óriási tükör, 8 méter széles, 5 magas, egy közeli hegyen helyezkedik el, Viganellára tükrözve a napsugarakat. A számítógép által vezérelt elektromos motorok rendszerén keresztül a tükröt forgatni tudják, hogy folyamatosan megvilágítsa a falut a téli hónapokban. Voilà, a napenergia hasznosításának egy kivételes módja!

Ily módon hat óra napsütés garantált minden nap február 2-ig, amikor az égitest visszatér, hogy megvilágítsa a kis falut és ezt az eseményt Viganella lakói nagyban ünneplik is.

Forrás: immobiliare.it

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....