eredmény

Rekord működési eredményt vár a Volkswagen konszern alapmárkája

2019.12.25.

 - Már az előzetes adatok alapján is rekord működési eredménnyel zárhatja az idei évet a Volkswagen konszern alapmárkája, a VW költségcsökkenési programjának és a SUV modellek értékesítési sikerének köszönhetően - jelentette be a napokban a konszern.

- Zsugorodó világpiaci forgalom közepette a VW világszerte növelni tudta piaci részesedését, és jelentősen javította működési eredményét - mondta Ralf Brandstätter, a VW márkaigazgatója konkrét összegek és eladási számok megnevezése nélkül. Az előző, 2018-as évben a VW a dízelügyből eredően egyszeri tételként jelentkező költségek figyelembe vételével 3,239 milliárd euró működési eredményt ért el.

Brandstätter a 2019-es évről Wolfsburgban tartott beszámolóján bizakodásának adott hangot, hogy a VW márka eladási számokban is felülmúlja majd az előző évit. A VW 2018-ban 6,245 millió járművet értékesített. "Mostanra már minden harmadik világszerte eladott autónk SUV modell" - mutatott rá. Elmondta: a következő öt évben a világ legnagyobb autógyártó vállalata, a Volkswagen konszern VW márkája 11 milliárd euró tervez az elektromos mobilitási technológia fejlesztésére fordítani.

A konszern egészénél a fejlesztési beruházásokra szánt összeg 33 milliárd euróra rúg. A "jövő technológiáiba" pedig összességében a VW márkánál 19 milliárd eurót terveznek invesztálni 2024-ig. Csak a jövő évben 34 új modellt mutat be a VW, közöttük nyolc elektromos vagy hibrid-elektromos autót, valamint tizenkét SUV modellt. A jövő év őszére tervezik az ID elektromos széria következő modellje, a SUV kivitelű ID Next a bemutatását is. Az ID elektromos széria első modelljének, az ID.3 kompakt autó gyártása nemrégiben kezdődött meg. Arno Antlitz pénzügyi igazgató elmondása szerint jól halad a "Zukunftspakt" költségcsökkentési program végrehajtása is.

A folyó kiadások tervezett hárommilliárdos csökkentéséből az idei év végére már 2,6 milliárd eurót sikerül majd elérni. A cég digitális átalakítása több ezer munkahely felszámolásával, de egyúttal új munkahelyek létesítésével is jár, például a saját szoftverek fejlesztése területén. "A jövő technológiáihoz szükséges mintegy kilencezer új alkalmazottnak még csak mindössze a felét toboroztuk - mondta, hozzátéve: a tervezett létszám másik felét a következő hónapokban-években tervezik felvenni. A pénzügyi igazgató közölte, hogy legalább öt százalékkal tartják szükségesnek növelni a vállalat termelékenységét.

- A jövőben még a korábbinál is nagyobb arányban kell majd a magas gyártási költségeket a termelékenység területén elért eredményekkel ellentételezni - fogalmazott. A bevételarányos jövedelmezőségről szólva a pénzügyi igazgató elmondta, hogy ez előzetes adatok alapján az a 4-5 százalékos kitűzött tartományban lesz. Hozzátette azonban, hogy 2022-ig az arányt legalább hat százalékra kell majd emelni, mivel a VW márkánál a konkurensekhez képest már hosszabb ideje alacsonynak mondható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....
2026.01.17
Az eddiginél szorosabbra fűzte együttműködését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a Skoda: a....
2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....
2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....
2026.01.17
Hazánkban is kapható már a Renault 4 E-Tech electric. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2026 díjra....
2026.01.17
A világbajnokság mezőnyéből elsőként a Red Bull-csoport mutatta be 2026-os Forma-1-es autóinak....